Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Összesen 30 ezer tanár és tanító jelentkezhet a pedagógus II. minősítésre a következő tanévben – közölte Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára pénteken Szegeden.
Pályázatot azok a szakvizsgával rendelkező pedagógusok adhatnak be, akik legalább nyolc év szakmai gyakorlattal rendelkeznek – mondta Hoffmann Rózsa a Szegedi Zrínyi Ilona általános iskolában tartott sajtótájékoztatóján. Hozzátette azt is: a harminc évnél régebben a pályán lévő pedagógusok szakvizsga nélkül is jelentkezhetnek.
A sikerrel pályázó tanárok a 2016-os tanévtől kapják meg a magasabb besorolással járó bért. Az államtitkár tudatta: a jelenleg érvényben lévő március 31-i jelentkezési határidőt várhatóan november 30-ra módosítják.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.