Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Huszonhárom folyami harcsát foglaltak le a rendőrök két tunyogmatolcsi orvhalásznál, akik tiltott módszerrel fogták ki a halakat a Holt-Szamosból – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
A 26 és 27 éves gyanúsítottak hétfő este feszítettek ki hálót a Holt-Szamosban, és otthonukban a házkutatás során kerültek elő a harcsák, amelyeket lefoglaltak.
A két férfi ellen lopás és orvhalászat megalapozott gyanújával indult nyomozás.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.