A kancelláriarendszer bevált, a sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az intézmények gazdálkodásának javulása – mondta el Palkovics László, a terület államtitkára egy múlt heti háttérbeszélgetésen. Palkovics látványos diagramokon mutatta be: a korábban súlyos helyzetben lévő egyetemek adósságállománya 2013 márciusa és 2015 szeptembere között jelentősen csökkent.

Csakhogy a két állapotot összehasonlítani egymással rendkívül megtévesztő, mondták forrásaink, és a kedvező változásoknak legkevésbé van köze a kancellárok kinevezéséhez, sokkal inkább egyes adósságok átvállalásának, a működési hiány részleges visszapótlásának, valamint brüsszeli pénzeknek, melyek megnyerésében az egyetem vezetőségének, illetve oktatóinak van fontos szerepe.

Siker, siker, siker

A háttérbeszélgetésen Palkovics László felsorolta: a Nyugat-magyarországi Egyetem, az Eötvös József Főiskola, a Szolnoki Főiskola, a Kaposvári Egyetem, a Miskolci Egyetem adósságállománya az elmúlt két és fél évben jelentősen csökkent, a Corvinus Egyetem az egymilliárdos lejárt tartozását közel nullára írta le, míg egyáltalán nincs lejárt adóssága a Budapesti Gazdasági Főiskolának, a Budapesti Műszaki Egyetemnek, az ELTE-nek és a Széchenyi István Egyetemnek. Külön rámutatott, hogy a négy klinikai intézménnyel rendelkező egyetem is jelentősen lefaragott a lejárt tartozásállományából.

Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár egy 2014-es interjún

Túry Gergely

A javulás szerinte főként 2014 novembere után gyorsult fel, amikor kinevezték a kancellárokat. Az államtitkár azt is egyértelmű sikerként értékelte, hogy korábbi, kisebb-nagyobb botrányok ellenére – mint például tavasszal a Zeneakadémia kancellárjának menesztése – mára az intézmények zömében kiegyensúlyozottnak mondható a rektor és a kancellár viszonya.

Két lépés hátra, egy előre

Egyetemi forrásaink egybehangzóan megerősítették, idén ősszel valóban nem kell zárolásokkal, válságintézkedésekkel szembenézniük, és a költségvetési mutatók javulása érzékelhető az intézményekben is. Ugyanakkor mindannyian hangsúlyozták, hogy a 2013. márciusi és a 2015 szeptemberi állapotot összehasonlítani rendkívül félrevezető.

Az Orbán-kormány 2011 és 2013 között több tízmilliárd forintot vont ki az ágazatból a Széll Kálmán Terv keretében. Egy évre rá a miniszterelnök már „önfenntartó felsőoktatásról” beszélt. Költségvetési szinten mindez azt jelentette, hogy a 2011-es 190 milliárd forinti állami támogatáshoz képest 2013-ben már csak 123 milliárdot irányoztak elő. (Ezt annyira alultervezték, hogy az év folyamán negyvenmilliárdot visszacsurgattak a rendszerbe különböző jogcímeken). A kiesés térdre kényszerítette az intézményeket. Mindenki emlékezhet 2012 telére, amikor egyes intézmények szénszünetet tartottak, azaz a vizsgaidőszak egy részében zárva tartottak.

A megszorítások következtében 2013-ban az egyetemek kénytelenek voltak idősebb, tapasztaltabb, nyugdíjas oktatóiktól megválni, a professzorok egy részének fizetését már nem tudták előteremteni. A 2013-as tehát nagyon rossz év volt a magyar felsőoktatásban, az intézmények adósságállománya 2014 év elején tetőzött. Ezért mondják sokan, hogy nem ahhoz kell mérni a mai számokat. Sokkal inkább a 2010 utáni esztendőhöz: innen nézve viszont a felsőoktatás állami finanszírozása a mai napig nem éri el az akkori szintet.

Kancellárok: hozott anyagból dolgoznak

Forrásaink a kancellárok munkájával kapcsolatban sem annyira lelkesek, mint az államtitkár. „Együttműködésre vagyunk kényszerítve” – mondta rezignáltan az egyik nagy egyetem vezetője, amikor Palkovics értékeléséről kérdeztük. Az intézményvezetők nem kockáztatják az egyetemük vagy főiskolájuk működését, csendben lavíroznak abban a térben, amelyet az állam biztosít nekik.

Jó példa a Corvinus Egyetem esete: a budai kampusz három karát elcsatolták és áthelyezték a gödöllői agráregyetemre, annak ellenére, hogy ezt a tervet az egyetem szenátusa elutasította. A minisztert nem kötik az intézményi állásfoglalások, ami azért jól mutatja, hol tart ma az egyetemi autonómia. Az érintett karok hallgatói és tanárai próbáltak ugyan ellenállni, de a tiltakozások erőtlenek voltak, hamar ki is fulladtak. A Pesten maradó karok hallgatói és oktatói nem vállaltak szolidaritást az átalakításban érintett diáktársaikkal. A hvg.hu által megkérdezet egyik rektor szerint ez a jellemző: „alulról” nem kapnak támogatást, még ha ellenállnának is.

Mit tettek eddig a kancellárok?

A kancellároknak, amikor tavaly novemberben elfoglalták helyüket, első feladatuk volt, hogy a szervezeti és működési szabályzatot átírják, ami nem ment konfliktusmentesen. Ezek nagyjából idén februárra készültek el. Aztán jött a költségvetés tervezése. A kancellároknak el kellett osztani a meglévő forrásokat az intézményük különböző szervezeti egységei és feladatai között, ami nagyjából májusig tartott. Ekkor kezdhettek volna foglalkozni azokkal a területekkel, ahol költséghatékonyságot kellene elérniük.

Volt, akinek ez sikerült is: a Semmelweis Egyetemen Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete korábbi elnöke például közös közbeszerzési rendszert alakított ki más intézményekkel, ami valóban hasznos, még ha legfeljebb néhány tízmillió forint megtakarítást hozhat egy-egy intézménynél. De az biztos, hogy nagyságrendjét vagy arányait tekintve nem az ilyen jellegű intézkedések stabilizálták az intézmények helyzetét.

Az általunk megkérdezett szakértők két nagyobb volumenű segítséget említenek. Idén tavasszal a kormány a kórházak adósságkonszolidációjára elköltött hatvanmilliárd forintot, amelyből nyolcat hoztak el az egyetemi klinikák. A másik egyenlegjavító-hatás, aminek szintén nem sok köze van a kancellárok működéséhez, az uniós pályázatok kifizetése. A 2007–2013-as pénzügyi ciklus lecsengéseként 2015 első félévében Brüsszelből nagyságrendileg húszmilliárd forint került az intézményekhez TÁMOP-os pályázatokon keresztül. Erről nem szokás beszélni, mivel szabálytalan, de az uniós pénzek már régóta funkcionálnak lélegeztetőgépként a felsőoktatásban: az egyetemek, főiskolák „projekt” címszó alatt gyakorlatilag bért váltanak ki, alapműködést finanszíroznak, ami ugyan ellentétes az uniós szabályokkal, de lepapírozható a hatóság felé.

Kétharmad

Ez úgy történik, hogy az intézményben rendesen oktató tanárt bérét vagy a hétköznapi tevékenység során használt fénymásolót egy adott projekt keretében számolják el. A pályázati rendszert jól ismerő egyetemi forrásaink becslése szerint a 20 milliárd kétharmada (!) alapműködésre megy el.

Diákok egy főiskolai előadáson

Fülöp Máté

Feltűnő, hogy az úgynevezett konvergencia régiókban milyen nagy források nyíltak meg az intézmények előtt. A nagy adósságállománnyal rendelkező Kaposvári Egyetem például másfél milliárdot nyert idén, közel annyit, amennyi az éves állami támogatása. (Ennek ellenére közel ötszázmilliós lejárt tartozása még mindig van.)

Kiugrik még a sorban a korábban súlyos helyzetben lévő Miskolci Egyetem 2,2 milliárdos pályázati forrása is, ezzel a pénzzel egy ideig konszolidálható a működése. A nagy bajban lévő Nyugat-magyarországi Egyetem is szép summát kapott: 1,4 milliárdot. A legjobban teljesítő egyetemek, azaz a BME, a SE, az ELTE nem nyertek ezeken a pályázatokon, nem is pályázhattak. (A budapesti intézmények közül csak azok nyertek, amelyeknek a konvergenciarégiókban van telephelyük.)

Uralják a pillanatot

Megbízható forrásból úgy értesültünk, hogy az  intézmények jelentős előleget hívhattak le. Azaz: rengeteg TÁMOP-os pénz érkezett a számláikra, amit leköltségelve bérre, dologi kiadásokra is költhetnek. Ennek a pénznek a jelenléte részben a fedezete a kormányzati sikerkommunikációnak.

Ezzel ideig-óráig el lehet fedni a szükségszerűen újratermelődő hiányt. Mivel az elmúlt időben a kancellárok nem jelentettek be csoportos létszámleépítést, nem zártak be karokat, viszont csökkenő költségvetési támogatás mellett nőtt az intézmények készpénzállománya és apadt a lejárt tartozásállomány, okkal lehet feltételezni, hogy mindez csak az uniós forrásoknak, illetve a klinikai konszolidációnak köszönhető. Kérdés, mi lesz 2016-ban, amikor az előző pályázati ciklus lejár, kifutnak a pályázati pénzek, és az újak még nem futnak be.