A Samsung idei legnagyobb durranásai: új telefonok és órák is jöttek, figyelemreméltóan vékony lett a Fold7
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A Fidesz frakcióvezető-helyettese szerint szó nincs arról, hogy a Belügyminisztérium az okostelefonok betiltására vagy használatának korlátozására készülne a terrorizmus elleni intézkedéscsomag részeként. A titkosító appokat terjesztését nehezítenék meg, vagy tennék illegálissá – mondta az Indexnek Gulyás Gergely.
A fideszes politikus szerint a frakciók és Pintér Sándor belügyminiszter pénteki egyeztetéséről elmondott előzetes információit a sajtó egy része úgy értelmezte, hogy az a telefonokra is vonatkozhat. Félreértésről van szó, a tiltás egyedül a telefonokon ingyen telepíthető titkosító appokra vonatkozik majd – mondta a lapnak.
Gulyás Gergely keddi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ a megelőzés szempontjából kulcsfontosságú nyilvántartásokhoz a jövőben közvetlenül férne hozzá. Emellett tilthatóvá tennének olyan kommunikációs eszközöket, amelyeknél a hatóság nem tud élni az engedélyezett adatmegismerés jogával.
Ez utóbbival kapcsolatban jelent meg több helyen, hogy a tiltás elvileg az összes okostelefonra is vonatkozhat.
Gulyás Gergely szerint a belügynek a telefonok lehallgatása nem jelent akadályt, ha bíróság engedélyezi. Vannak azonban olyan alkalmazások, mint a CryptTalk, a Secphone és Silent Phone, amelyekkel nem tud mit kezdeni a nemzetbiztonság. Ezért ezen appok terjesztését nehezítené, sőt illegálissá tenné a magyar belügy – magyarázta.
Három új telefonnal és három új okosórával állt elő idén nyári Samsung Unpacked eseményén a legnagyobb androidos gyártó.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik. De vajon melyik?
A friss jelentés szerint ki kellett volna zárni az MNB-elnök fiának barátja, Somlai Bálint cégét.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Nemcsak kegyeleti célból, hanem a kíváncsiskodók miatti torlódások megelőzésére is.