Ki volt a gazdagabb, Elon Musk vagy Dzsingisz kán?
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az udvariaskodásban és mosolyokban gazdag sajtótájékoztatón kiderült, az egyiptomi elnök kedden találkozik a Visegrádi négyek miniszterelnökeivel is.
Nem verte nagy dobra a kormány, hogy pár napos látogatásra az országba érkezik Abdel-Fattah esz-Szíszi, Egyiptom négy éve puccsal hatalomra került elnöke. Esz-Szíszi vasárnap este érkezett, Simicskó István honvédelmi miniszter sietett fogadására, vasárnap este az MTI-ben még csak udvariassági látogatásnak volt nyoma Áder János államfővel, azonban a fogadásáról kiadott hírben már szerepelt az Orbán Viktor miniszterelnökkel folytatott egyeztetése is.
Egy egyiptomi újságban mindez hamarabb nyilvánosságra került, mint ahogy az is, esz-Szíszi a térségbeli országok vezetői közül elsőként részt vesz a Visegrádi négyek találkozóján is. Ez egészen a hétfő kora délutáni sajtótájékoztatóig félreértésnek tűnt, ahol is Orbán Viktor bejelentette, tényleg találkoznak kedden a többi visegrádi ország vezetőjével is.
A sajtótájékoztatón – melyen a felek jócskán mosolyogtak – Orbán arról beszélt, hogy
Esz-Szíszi viszonzása sem maradt el:
"a miniszterelnököt személyesen nagyon szeretem, értékelem és nagyra becsülöm, a magyar nép szerencsés, hogy ilyen miniszterelnöke lehet."
A találkozó után magyar-egyiptomi üzleti fórumra mentek, ahol a gazdasági kapcsolatok élénkítése a téma, de a kétoldalú megbeszélésen szóba került, hogyan lehet kezelni a migrációs problémákat. A két ország egyetértett abban, a nemzetközi közösségnek nagyobb erőfeszítést kell tennie, hogy tartós béke legyen Közel-Keleten.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.