A nők értelmi szintje és a fiatal jobboldaliak nívója

A Mandineren jelent meg Szalma György írása a fiatal jobboldaliak fesztiváljáról és konferenciájáról, a Tranzitról. A szerző szinte már Bencsik András lelkesedésével tudósít a rendezvényről, majd olyan gyomrost ad a nőknek, hogy a fal adja a másikat. Nagyvonalúan tekintsünk el annak kitárgyalásától, hogy Szalma azon örvendezik, hogy a jobboldal képes a kulturált vitatkozásra, az önreflexióra, illetve hogy „egy tisztességes médiaegyensúly kialakulásáig… még sokat kell aludni”, mivel a baloldal médiatúlsúlya már mérséklődött, de még nem eléggé.

Lecsapja viszont a biztosítékot az az ordas hímsovinizmus, ami Szalma dicséretnek szánt szavai között megbújik. Azt írja, hogy a résztvevők leképezték a magyar jobboldalt, fiatalok és idősek, értelmiségiek és egyetemisták, férfiak és nők. Szalma szerint ezt ki is kell hangsúlyozni:

„Igen a nők, erről külön bejegyzésben kellene megemlékeznem, értelmes nők, akik a jobboldalt támogatják.”

Átolvastam még párszor, de sajnos nem találtam semmi olyat, ami azt mutatná, hogy a férfiak között is ilyen nagy eltérések mutatkoznának, hogy köztük is élményszámba menne egy-egy intelligensebb példánnyal találkozni.

Nem kétlem, hogy ezt a mondatot jó szándékkal írta le, és észre sem vette, mennyire sértő a nőkre nézve. Az a szexista sztereotípia élhet Szalma világában, miszerint a nők alsóbbrendűek a férfiaknál, hiszen milyen remek, ha értelmes nőkre bukkanunk, akik érdeklődnek a közélet iránt. Örvendezzünk, mert van ilyen! Igaz, mélyen megbújnak a hétköznapokban, máshol eszerint nem is láttatják magukat, mint Tihanyban a Tranziton.

Igazából nem okozott meglepetést ez a megnyilvánulás, pontosan ezt a hozzáállást tapasztalom a magukat konzervatívnak vallóktól a saját életemben is. Férfiak, akik lazán félbeszakítják a nőket, hiszen az ő mondanivalójuk úgysem olyan lényeges. Főnökök, akik a kolléganőket taperálják, mert szerintük megtehetik, és a számonkérésnél simán letagadják. Főnökök, akik nem is olyan burkoltan a férfi munkavállalókat preferálják, és ugyanazért a munkáért, vagy akár kevesebbért is jobban megfizetik őket, mint kolléganőiket. Ez mind személyes tapasztalat, pár a sok közül, amit nőként átéltem. Közhelyek, és valahogy mégsem tűnnek el.

Nagyon furcsa viszont, hogy se a sajtóban, se a cikkre érkező kommentekben nem látok olyan reakciót, ami ezt kiszúrta és elítélte volna. Ennyire természetesnek vesszük, ha a nőket másodlagos lénynek veszik? Ennyire elfogadott a nők elleni verbális erőszak? A cikk augusztus 29. óta elérhető.

Az, aki a nemek alapján tesz különbséget két ember értelmi szintje között, ugyanazt az elavult, előítéletes és romboló magatartást élteti, ami teret enged a nők elleni erőszaknak, ami elfogadja, hogy a nő a társadalomban csak másodlagos szerepet tölt be. Ugyanazokat a nemi szerepeket tartja fent, amiben a nő az isteni férfinak alárendelt szülőgép, kötelességekkel, de a férfiakhoz képest kisebb jogkörrel.

Bayer Zsolt múltkor megadta az általa kívánatosnak gondolt irányt: „egyszer és mindenkorra a mocskos pofátokat befogjátok, mind erőszak, mind nők elleni erőszak ügyében kuss”.

Hát bocs, de nem!