szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Továbbra is válságos a koponyasérüléseket szenvedett 18 éves fiatal állapota, aki kiesett a várpalotai körhintából. A város döntött: nem lesz több ilyen szórakozási lehetőség a Várpalotai Napokon. Várpalota a sérültek családjainak segítséget ajánlott fel.

Horrorbaleset történt szombaton Várpalotán: a Várpalotai Napok rendezvényen leszakadt egy körhinta. Az eszközből többen kiestek, négyen nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek. Egyikük most is kritikus állapotban fekszik a győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban, súlyos fejsérüléseket szenvedett, miután fejjel az útpadkára zuhant.

A 18 éves fiatalember családjával ugyanúgy felvette a kapcsolatot a várpalotai önkormányzat, mint a másik, térdsérüléses sérült rokonaival (akiről korábban azt lehetett olvasni, nyílt lábszártörése volt, de ez nem igaz), mindkét család nyitottnak bizonyult, és elfogadták az önkormányzat segítségét.

Hogy milyen formában érkezzen a segítség, azt a város az érintettekre bízza. Ezt Campanari-Talabér Márta, Várpalota polgármestere mondta el a hvg.hu-nak, valamint azt is, hogy bekérették az egész rendezvény dokumentációját, a jövő hétre végeznek a tüzetes átnézésével. Amit ott sebtiben még szombaton-vasárnap meg tudtak nézni: az üzemeltető cég rendelkezett a szükséges engedélyekkel, és a szerződés rendben volt. A balesetről csak az önkormányzat kommunikál, a szervező nonprofit kft. is odairányított minket.

Az biztos, hogy a városban többet nem lesz hasonló veszélyes vurstli, a Várpalotai Napok programjából kiveszik az extrém játékokat, csak jóval kevésbé veszélyes, hasonló programok lesznek, és a rendezvény arculata is változik, inkább a koncertekről, vendéglátásról fog szólni. Holott a körhinta nagyon népszerű volt: kígyóztak előtte a sorok.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Koronavírus: betiltották a vadhús értékesítését Kínában

Koronavírus: betiltották a vadhús értékesítését Kínában

A Greenpeace a Fülkében: A magyar klímastratégia nem reagál a klímaválságra

A Greenpeace a Fülkében: A magyar klímastratégia nem reagál a klímaválságra

A hadsereg orvosait is bevetik a koronavírus elleni küzdelemben Kínában

A hadsereg orvosait is bevetik a koronavírus elleni küzdelemben Kínában

"Táncoló sárkány": tollas dinoszauruszfajt fedeztek fel Kínában

"Táncoló sárkány": tollas dinoszauruszfajt fedeztek fel Kínában

A kutya megette az útlevelem - így nem utazott egy nő a koronavírus-fertőzés helyére

A kutya megette az útlevelem - így nem utazott egy nő a koronavírus-fertőzés helyére

Bocsánatot kért Schobert Norbert, igaz, nem mindenért

Bocsánatot kért Schobert Norbert, igaz, nem mindenért