Első cikkünket erre a linkre kattintva olvashatja el.

Összefogás - visszafogás

Március 15-ét a pártállam ellenzéke saját ünnepének tekintette, s nem osztotta meg az állampárttal, amely azt majd négy évtizeden át háttérbe szorította.

Az utolsó pártállami parlament 1990. március 15-én ünnepi ülésen zárta le tevékenységét. Szűrös Mátyás ideiglenes köztársasági elnök, a kétes legitimitású, elszigetelődő állampárt egyik vezetője és képviselőjelöltje a kétes legitimitású törvényhozó testület élén a nemzeti összefogás fontosságát emelte ki - fogjanak össze a diktatúra és a demokrácia emberei:

Március 15-i megemlékezés 1989-ben

Fortepan / Hegedűs Judit

"Ez az ünnep mindenkor a nemzeti összefogás példájára, a hősi erőfeszítés élményére, a haladás élvonalába rugaszkodás esélyeire emlékeztetett./…/ Nem mehetünk el szó nélkül ama fenyegetettség mellett, amely mára az országban kétségtelenül tapasztalható széthúzás nyomán kialakult. Mintha a magyar átok megint csak mérgezné az életünket, halványítaná reményeinket. Csendes forradalmunk mintha nem tanulna 1848 negatív felhangjából, üzenetéből. Ha sokan félnek is kimondani, akkor is az összefogás lehet az egyetlen olyan nagy társadalmi erő, amely végigviheti a megkezdett folyamatokat; amely segíthet befejezni a művet. A békés átmenet, a rendszerváltozás sikere — netán kudarca — múlhat azon, hogy felülkerekedik-e a társadalmon az összefogás szelleme és ereje vagy sem."

A másik pártállami káder, Katona Béla is a "szeressük egymást gyerekek" szellemében szólalt meg:

"Váljon az idei március 15-e olyan ünneppé, amely segít elűzni rosszkedvűnket és félelmeinket! Váljon valóban a nemzeti egység jelképévé. Menjünk el minél többen a Nemzeti Múzeumhoz, a Petőfi-szoborhoz és a Várba is. Hallgassuk meg, mit mondanak a szónokok. Ha azt tapasztaljuk, hogy megértették a történelem szavát, ha erre az egy napra a nemzet érdekében félre tudták tenni választási kortesbeszédüket, akkor, úgy hiszem, nyugodtan, felemelt fejjel és végre mosolyogva mehetünk tíz nap múlva a szavazóurnákhoz is."

Németh Miklós, a leköszönő kormányfő szintén a pártállásra való tekintet nélküli összefogást hirdette Monokon, és ugyanezt tette Mikola István, az MSZP akkori kamupártjának, a Hazafias Választási Koalíciónak a képviselője a Kossuth téren.

Németh Miklós 1989-ben

AFP / MTI

Eközben az ellenzéki pártok arra emlékeztettek, miként verték szét a március 15-én felvonuló demokratákat a pártállam rendőrei, hogy még mindig nincs teljes sajtószabadság, felelős kormány, hogy csődbe vezetett országot kell teljesen új utakra vezetni.

A Népszabadság sajnálkozott, hogy "Nem volt kampánycsend március 15-én… a pártok nem tudtak megállapodni az ünnep forgatókönyvében, minekutána ki-ki ment a számára legszimpatikusabb párt zászlaja után. A pártok meg mentek egyik helyről a másikra; lényeg, hogy ne találkozzanak egymással. És itt már nemcsak arról van szó, hogy az ellenzéki pártok nem akartak együtt ünnepelni az MSZMP-vel, sem az MSZP-vel. Már egymással sem akartak."

A Fidesz rendezvényén a Metro Klubban pedig Deutsch Tamás sajnálkozott, hogy

"a választási kampány nem igazán az, mint aminek lennie kellene, vagyis a programok vitájának".

Orbán Viktor a Petőfi szobornál emlékeztetett arra, hogy "senki sem fogja helyettünk eltávolítani a korrupt és hozzá nem értő munkahelyi vezetőket. A polgároknak maguknak kell megszervezni a független szakszervezeteket. Magyarországnak mára nem marad más esélye, csak a teljes újrakezdés. Mindannyiunknak újra kell kezdenie."

Göncz: sajtószabadságot! Csurka: sajtószabadságot!

A rendszerváltás utáni első kormányzati ciklust meghatározó médiaháború a közmédiák teljes és alkotmányellenes kormányzati megszállásával végződött. Göncz Árpád köztársasági elnök, aki ennek a háborúnak vesztese volt, azt hangsúlyozta 1994-es ünnepi beszédében:

"hazánk alkotmánya kötelez, hogy valóra váltsuk, amit a márciusi ifjak 12 pontja közül a legelső követel: a sajtó szabadságát. Hogy a sajtót megszabadítsuk akár a politikai, akár a gazdasági csoportérdekek béklyójától./…/ A sajtó ne képviselje sem a mindenkori kormánypártok, se az ellenzékiek érdekeit, hanem az ő közös érdeküket is beleértve a nemzet egészéét; amibe a demokratikus jogrend zavartalan működésétől a szabadságjogok csorbítatlan érvényesüléséig, a nemzeti rádió és televízió kötelező pártatlanságáig életünk teljessége benne foglaltatik./…/ Demokratikus közvélemény csakis teljes körű és tárgyilagos tájékoztatás útján jöhet létre./…/ A rádió és televízió alkotmányos működésének feltételeként törvénynek kell kizárnia, hogy a közszolgálati rádióban és televízióban akár az állam szervei, akár egyes társadalmi csoportok a műsorok tartalmára meghatározó befolyást gyakorolhassanak./…/ …a választóknak nem szabad hagyniuk, hogy bárki is megfélemlítse őket. Szavazatukkal vegyék elejét annak, hogy az ország házában olyasvalaki képviselje őket, akitől valamikor talán félniük kellett vagy ma félnek, esetleg a jövőben majd félniük kell."

Csurka István, aki teljes mértékben támogatta a közmédiák kormányzati megszállását és a megszállóknak nem tetsző munkatársak tömeges elbocsátását, szintén a sajtószabadság védelmére hívta híveit a Szabadság térre:

„a médiákban még ma is volt ávósok, kommunisták és reformkommunisták ülnek…",

és nem számít, hogy a rádiós elbocsátások mögött a kormány áll-e, vagy sem, mert „meg kell szüntetni a baloldali hazugságok igazságként való feltüntetését”.

Bayer Zsolt, a Népszabadság publicistája a lap március 14-i számában kifejtette, hogy az MDF-kormány és Csurka felfogása a sajtószabadságról azonos: "Ma Magyarországon ott tartunk, hogy egy volt beszervezett ügynök, aki azóta az egyetlen erkölcsi magaslatnak tekinti önmagát, utcára szólítja híveit a sajtószabadság védelmében. Ott lesznek mind. Es miközben a hatalmon lévők - hosszú huzavona után, kelletlenül - kiebrudalták maguk közül ezt az embert, aközben perverz vigyorral fogják dörzsölgetni kezeiket 15-én, mert a Szabadság téri gyülekezet pontosan azért a sajtószabadságért fog tüntetni, amit ők is elképzelnek maguknak."

Kónya Imre belügyminiszter elégedetten nyugtázta: "megteremtettük a stabilitást, a jogszerű rendet, a jogszerű nyugalmat; ha a vér nélküli átalakulást fegyelmezetten folytatjuk ugyanebbe, de csakis ugyanebbe az irányba haladva, végre megvalósíthatjuk azt, amiről Kossuth és a márciusi ifjak álmodtak."

Demszky Gábor a Petőfi szobornál szintén a sajtó, a közmédiák szabadságát követelte, s úgy vélte, hogy "a májusi békés és nyugodt kormányváltást követően soha többé nem kell majd cenzúrától és diktatúrától tartani… valódi felelős kormányra kell voksolni májusban. A felelős kormány ugyanis… nem korrupt, nem gőgös, nem álszent, nem akar tisztogatást és leszámolást."

Négy évvel és egy kormányváltással később Gál Zoltán, a szocialista házelnök elégedetten nyugtázta, hogy különféle tévutak, kényszerpályák után mára az ország újra a haladás útjára, az 1848-ban kijelölt útra lépett. Demszky Gábor az SZDSZ oroszlányi választási nagygyűlésén állapította meg:

"150 év kellett ahhoz, hogy teljesen megvalósuljon hazánkban a pesti ifjak által 1848-ban megfogalmazott 12 pont tartalma."

Orbán Viktor ezt másképp látta: "A márciusi ifjak, ha látnák, felháborodnának a mai magyar valóságon. Miként 150 éve, ma is két erő, két gondolkodásmód, két értékrend feszül egymásnak a politika színpadán. Egyik oldalon a múlt erői, a beletörődés és a tehetetlenség, a másikon pedig a jövő ígérete, a bizakodás és a tetterő áll."

Lezsák Sándor, az MDF elnöke megállapította, hogy a kormány nem a milliók, hanem a milliomosok kormánya. "Ez a kormány nem védi, hanem korlátozza a demokráciát, az alkotmányosságnak nem őre, hanem veszélyeztetője. /…/ Az MDF és szövetségesei helyre fogják állítani a demokrácia sérült intézményrendszerét, az alkotmány és a törvényesség becsületét."

1848 halála: a tépelődés

2002-ben a Fidesz egyik háttérszervezete meghirdette a március 15-ét köszöntő kokárda viselésének meghosszabbítását a választásokig, jelezvén, hogy a 48-as nemzet az Orbán-kormány nemzete. A mozgalom nevében nyilatkozó Mészáros László elmagyarázta, hogy a kokárda nem egy politikai erőhöz köti 48-at, mert igazából "a múlt tusakodik a fejlődéssel, a jövővel - így nem is politikai alternatívák, hanem jövőképek közt zajlik a küzdelem…. az optimizmus és a pesszimizmus küzd egymással." Pokorni Zoltán, a Fidesz akkori elnöke is ebben a szellemben beszélt: "A pesszimizmust és a tépelődést a hitnek és a tetteknek kell felváltania, ez 1848 öröksége." Deutsch Tamás is azt nyilatkozta, hogy "1848. március 15-én jól választottak a pesti ifjak, mert a jövő mellett döntöttek."

Fazekas István

Fodor Gábor ellenben úgy látta, hogy Orbánék "a 12 pont minden lényeges vezéreszméjével szembefordultak. /…/ Ők azt üzenik: a kormány a törvények fölött áll. Pályáztatás nélkül osztogat megrendeléseket, a nyilvánosságot megkerülve privatizálja az állami vagyont. Mi azt feleljük: a felelőtlen kormányok ideje lejárt! A köztársaság kormánya nem udvari kancellária. Bezárjuk a törvénytelenség kiskapuit. Az osztogató intézményeket felszámoljuk. Nem lesz Magyar Fejlesztési Bank, Nemzeti Földalap. Ők azt üzenik: a kormánynak nem tetsző bírói ítélet nem érdekes. Mi azt feleljük: a kormány alá fogja vetni magát a bíróság ítéleteinek. Ók azt üzenik: a bíróságok akkor látják a pénzüket, ha a kormány kedvére ítélkeznek. Mi azt feleljük: anyagilag is függetlenné tesszük a bíróságokat.

Ők azt üzenik: a közszolgálati rádió és televízió a kormányé. A kereskedelmi médiumok ne foglalkozzanak közügyekkel. Az írott sajtó húzza meg magát. Mi azt feleljük: elég volt a csonka kuratóriumokból! A közszolgálati rádió és televízió minden adófizetőé. Az állam nem gyakorolhat nyomást a kereskedelmi médiumokra. A sajtó arra való, hogy serkentse a közügyek nyilvános vitatását. A mi kormányunk igényelni fogja a kritikát. Az ő számukra a közteherviselés azt jelenti, hogy többletterhet rónak azokra, akik amúgy is roskadoznak az adók súlya alatt, és kedvezményt kínálnak azoknak, akiknek a helyzete máris könnyebb. Ezt ők úgy hívják, családtámogatási politika. Mi csökkenteni fogjuk az adókat, és a támogatást a rászorulók felé irányítjuk."

Demszky Gábor a Petőfi szobor alatt megállapította: "az 1848-ban és 12 évvel ezelőtt egyaránt megfogalmazott céloknak ma ismét sorsdöntő aktualitásuk van. Petőfi sora - 'rabok legyünk vagy szabadok?' - ma megint különösen időszerű."

Pokorni is, Áder János is úgy vélekedett: akkor fejeződik be a rendszerváltás, ha az emberek egy választáson nem valami ellen, hanem valami mellett szavaznak.

Ezek szerint a rendszerváltás 2006-ban befejeződött.

Mielőtt még befejeződött volna, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök március 15-én a Nemzeti Múzeum előtt kijelentette:

"A rend és a ribillió között kell választani."

Orbán Viktor ekkor úgy gondolta: "1848. március 15-e üzenete 2006-ban Magyarország számára az, hogy nekünk nemzeti programra van szükségünk, amely az igazság kimondására épül, és ami mögé minden magyar ember fel tud sorakozni./…/ Ha a Fidesz nyeri a választásokat, akkor a hóval együtt elolvad a jelenlegi hatalom, és a téllel együtt távozik az elmúlt négy év sikertelensége, gőgje és önteltsége."

Demszky Gábortól ebben az évben ezt hallottuk: "Nehezebb időkben a rabság és a szabadság, szerencsésebb korokban a nagyobb és a kisebb szabadság között kell választani. Ma nincsen forradalom, nincs veszélyben a szabadság, mégis három hét múlva ismét a budapesti polgárok döntésén múlik, milyen kormányt választ az ország. Gondolják meg, hogy szavazatukkal a nagyobb vagy a kisebb szabadságot segítik-e elő." Arra emlékeztetett, hogy "1848 márciusa után néhány hónappal sokan voltak, akik fizetett botránykeltőkkel és hazugságokkal elérték, hogy a Nemzeti dal költőjét kifütyüljék és megbuktassák az országgyűlési választásokon… az ő utódaik is kevesebb szabadságot szeretnének. Ne a Petőfit elzavaró, sunyi politikusok által feldühített választási hőzöngőknek, hanem a különbözőképpen gondolkodó, de összefogni képes pesti polgároknak legyünk méltó utódai."

"Orbán Viktor egypártrendszert akar"

Négy évvel később, sok-sok ribillió után Demszky Gábor az ellentüntetők hangzavarában és tojászáporban kapcsolta össze 1848-at, 1956-ot és 1989-et, s arra jutott, hogy az elbukott 48 és 56 után most 1989-et is veszély fenyegeti, s meg kell azt védeni azok ellen, akik "Magyarországot a Nyugathoz, Európába visszavezető jogállam helyett keleti orientációt és faji elvű nemzeti-bolsevik diktatúrát akarnak./…/ Azok ellen, akik félkatonai szervezeteket hoznak létre és egyenruhásán masírozgatnak városainkban és falvainkban fel-alá, hogy megfélemlítsék a polgárok egyes csoportjait. Azok ellen, akik összeszövődtek az ártatlan cigányokat gyilkoló, a nekik nem tetsző politikusok és közszereplők ellen merényleteket szervező, erőszakra uszító legelvetemültebb terroristákkal.”

Orbán Viktor bejósolta a "fülkeforradalmat": "1848-ban egy új gondolat legyőzött egy régit, és ettől a magyar világ visszavonhatatlanul megváltozott. A magyar szabadság eszméje felülkerekedett a birodalmi alávetettség ásatag rendjén, az emberek új irányt jelöltek ki, és semmi sem lehetett úgy, ahogy előtte volt. Ma is éppen ezt kell tennünk: lezárni egy korszakot, és új irányt nyitni Magyarország számára. Itt a lehetőség. Mi, XXI. századi magyarok április 11-én a választással végbevihetjük a magunk forradalmát, amellyel véget vethetünk az elmúlt évek szégyenteli politikájának, és utat nyithatunk egy új korszaknak, amelyben a kormányzás visszaadja a magyar nemzet önbecsülését. Igen, a mi forradalmunk az április 11-i választás lesz. Gyors, átütő, megrendítő változás, az igazság pillanata. Egy nagyarányú, megkérdőjelezhetetlen, elsöprő választási győzelem, amely összefogja sok millió ember szétfutó akaratát."

Kósa Lajos pedig ezen az ünnepen azt hangsúlyozta, hogy a szabadság a jog uralma,

„ha jog van Magyarországon, szabadság is van, és nincsenek bűnözők”.

Az MSZP elnöke, Mesterházy Attila azt fejtegette, hogy március 15. a modernizációért tett erőfeszítések szimbóluma. Az MSZP a józan haladás pártjaként sem képviselhet más programot. A Fidesz az elmúlt nyolc évben az emberek jelentős részével elhitette, hogy minden baj okozója a kormányzó többség, és rossz közérzet kialakítására, a nemzet megosztására törekedett. Orbán Viktor egypártrendszert akar, a Fidesszel együttműködő Jobbik pedig nyíltan tagadja a demokráciát. Ezért, „ha nem vigyázunk, április tizenegyedike vízválasztó lesz a magyar történelemben”. És lőn.

Első pont: rezsicsökkentés

2014-ben viszont semmilyen fordulat nem lőn. Ekkor Orbán Viktor a rezsicsökkentést emelte történelmi perspektívába: "bár a Nemzeti dalban nem mutatna jól az a szó, hogy rezsicsökkentés, de azt könnyű belátni, hogy éppen úgy, mint ma, akkor, 1848-ban is az igazságtalan és méltánytalan terhek csökkentése volt az első és legfontosabb feladat". Ha pedig ma „felkapaszkodunk a márciusi magyarok vállára”, látható, hogy „egy új és nagyszerűnek ígérkező korszak kapujában állunk”, amelyen ha Magyarország belép, szabaddá és erőssé válhat. "Mi vagyunk ma a legegységesebb ország Európában./…/ Tartsuk észben, rajtunk, magyarokon kívül senki sem akarja, hogy nekünk erős és sikeres országunk legyen."

Orbán Viktor beszéde 2014. március 15-én

Stiller Ákos

"A nemzet attól erős, hogy sokféle ember él itt" - vélekedett Mestreházy Attila, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje. "Egy embernek is lehet igaza a tömeggel szemben, de Orbán – akinek a fejében a centrális erőtér lötyög – nem tud szabadulni a külső és belső ellenségektől./…/ Olyan Magyarországot szeretnénk, amelyben a jobboldali szavazók is békében tudnak élni.”

"Ha egységesek vagyunk, a magyar nép megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez" - így bíztatta híveit Gyurcsány Ferenc.

Hargitai János fideszes parlamenti képviselő, a Baranya Megyei Kormányhivatal vezetője rávilágított:

"A Rothschildok és a nemzetközi bankvilág törték le az 1848–49-es forradalmat és szabadságharcot."

Földes György az MSZP szónokaként Gyulán, az ellenzék március 15-i ünnepségén így beszélt: "Választanunk kell, hogy változtathassunk. Válasszuk a tekintélyuralom helyett a köztársaságot, a kirekesztő nemzet helyett a befogadó nemzetet! Ha így teszünk, hűek leszünk 1848 örökségéhez."