Egyetlen dolog árnyékolja be a Fidesz kárörömét: Vona Gábor nem szív eléggé

Akkora kormányzati hátszélben építi új pártját a Mi Hazánk, hogy már az is csoda, hogy Dúró Dórának nem kell kontyba raknia a haját. A Jobbik helyzete ennél lényegesen kellemetlenebb: ha bármilyen vitás kérdésben állást foglal, akkor vagy (megmaradt) radikális tagságát taszítja el magától, vagy a néppárti politikája miatt mellé pártolt (vélt) szavazóit veszti el. Ez a hvg.hu heti belpolitikai elemzése.

  • G. M. G. M.
Egyetlen dolog árnyékolja be a Fidesz kárörömét: Vona Gábor nem szív eléggé

„A pénzügyi, szervezeti és morális válságban lévő Jobbik nem kérheti morális alapon számon a kormányt. Az elmúlt hetek történéseit nézve a Jobbiknak mákszemnyi alapja sincs erre, hiszen a saját pártjuk környékén sem tudnak rendet tartani”

– válaszolta Dörmögő államtitkár hétfőn a parlamentben, miután Z. Kárpát Dániel a jövő évi költségvetéssel kapcsolatban próbált építő kritikát megfogalmazni. A kormányzat protokolldroidja azt is elmondta, szerinte hány jobbikos alapszervezet szűnt meg az elmúlt hetekben. Vagyis a kabinet a jövőben azzal a logikai bakugrással utasítja vissza a Jobbik minden állítását, hogy a párt csak kussoljon, mert válságban van.

Azt nem tudni ugyan, hogy mennyire mély az egykori Vona-párt válsága, de az jól látszik, mekkora igény van a bukására a kormánypárt háza táján.

MTI / Kelemen Zoltán Gergely

A múlt hétvégén megalakult új radikális szervezet, a Torockai László által vezetett Mi Hazánk Mozgalom kapcsán azt írta barátian aggódó vezércikkében a Magyar Idők, hogy

eddig voltak a szavak, most eljöttek a tettek ideje.

Kicsit gondolkodtunk, ez vajon mit jelent.

  • Egy jó kis gárdaavatást a Hősök terén?
  • Fékevesztett önbíráskodást Ásotthalom határában?
  • Erőszakos ellentüntetést a budapesti Pride alatt horogkeresztes tetoválást villantó motorosokkal?
  • Fáklyás felvonulást a gyöngyöspatai nyomortelepen?
  • A Magyar Szigeten ostorral megtáncoltatott újságírókat?

Mik legyenek a tettek, amelyek Toroczkai, Novák Előd és Dúró Dóra sok beszéde után még a Magyar Időket is kielégíti? Nekünk azért van egy tippünk, mit is követelt a közhelygyűjteményből vett zárszavával a szerző. A kormány és szócsöve nyilvánvalóan azt várja Toroczkaiéktól, hogy a Jobbik minél több tagját késztessék távozásra. Orbán és köre számára az jelentené az elégtételt a Vona-párton, ha szét tudná szakítani azt, ha meggyengítené bázisát és infrastruktúráját, és végül visszakényszerítené őket oda, ahol a centrális erőtér szerint a helyük lenne: a Fidesztől jobbra, azon a talpalattnyi helyen, ahol az okkult nácik szoronganak.

Messze van már az április 8-a előtti idő, de aki még emlékszik rájuk, tudja, hogy a néppártos Jobbik nem egy kérdésben okozott problémát a kormánypártnak. Vona Gábor politikai stratégiája ugyanis kilökte Orbánékat a két egymással együttműködni képtelen ellenzéki tömb közötti területről a jobbszélre, és az sem volt kizárható, hogy a választásokon ez a taktika nagyobb veszteségeket is okoz a kormánynak. A Jobbik ezen túl felkarolt kellemetlen témákat, mint amilyen a letelepedési kötvény vagy az elfeledett devizahitelesek ügye, és tolvajként plakátolta ki az egész országban Orbán, Habony, Rogán és Mészáros arcmását. Not funny – motyogta maga elé Orbán, és a bosszút betervezte a választások utánra.

MTI / Máthé Zoltán

Vona Gábor részéről taktikus húzás volt lemondani, és eltűnni a ködben. Ez valamelyest csökkenthette talán a fideszes alakulatok vérszomját. A támadásra végül az adott esélyt, hogy Toroczkai László elindult a párt elnöki posztjáért, és egyértelművé tette, oda vezetné vissza a Jobbikot, ahol a párt a Fidesz számára a legkényelmesebb, vagyis az Orbánék miatt erősen oxigénhiányos szélsőjobbra. A kormánysajtó mindent megtett azért, hogy

  • Toroczkai támogatói nagyobbnak látszódjanak,
  • minden Vona-ellenes vádat és leleplezést elmondhassanak,
  • kifejthessék véleményüket a valódi radikalizmusról,
  • és befeketítsék tisztújítási riválisaikat azok családjával együtt.

Jó, Vona köre is kemény eszközökkel harcolt, nehogy a korábbi szövetséges átvehesse a pártot. És még így is rendkívül szoros lett az eredmény. A Jobbik környékén azt mondják, nem egy küldött ijedt meg a szavazati arányok ismertetése után, hogy a figyelmezetésként leadott Toroczkai-szavazat majdnem eltévesztette célját, és megpuccsolta a pártvezetést. Azt mesélik, hogy a választások előtt sokakkal elhitették, és sokan maguktól is azt érezték, hogy a Jobbik jelentős áttörés előtt áll. Lesz aztán mindenből rendesen: parlamenti helyekből, állami juttatásokból, főállású apparátusból. A magas várakozások miatt volt még nagyobb a Jobbik számára az áprilisi pofon, és a tisztújításon ezt adta vissza a tagság Vona körének. A néppárti stratégiának azonban szolid többsége van állítólag.

A Fideszt nem zavarta meg, hogy Toroczkai alulmaradt, az 54:46 százalékos eredmény apropót adott, hogy pártszakadást vizionáljanak. Az ásotthalmi fenegyerek elsőre a gyáva verziót választotta: plattformozott Gyurcsány Ferenc módjára. A Jobbik viszont nem adott időt arra, hogy a pártütés céljával június 23-ra meghirdetett "fordított szárszói találkozón" növelhesse Toroczkai az erejét, és gyorsított eljárásban kirúgta sorai közül. Így múlt hétvégén nem maradt más az ásotthalmi lakodalmas táborban, mint egy új párt, a Mi Hazánk Mozgalom alapítása.

Túry Gergely

Novák Elődék a pártalapítás részeként felületesen elemezték az elmúlt évek legsikeresebb politikai provokációit. Látták, hogy a menekültkérdést, az idegenellenességet, a szalon-antiszemitizmust és a homofóbiát mind lefoglalta a Fidesz, és hatékony fegyverré alakította saját hatalma megőrzése céljából, így aztán a Mi Hazánk a piaci rést a hazai cigányság elleni hergelésben találta meg. Mondjuk, más opció nem is nagyon maradt.

Mit csinál ebben a helyzetben a néppártos Jobbik? A Sneider Tamás vezette párt lapít, sunnyog, és igyekszik beolvadni a parlament barna bútorzatába. Ahogy a párt prominensei mondják: ők országjáráson voltak, hogy meghallgassák a bázist. A médiából pedig csak azért tűntek el, mert nem hívják őket. Ők a legtöbbet dolgozó kispárt a parlamentben. Alig látnak ki a szakpolitikai kérdésekből. Mindenre van egy jobb ajánlatuk. Hajtja őket a nemzet iránti felelősség.

Puffogtassunk még valami közhelyet? A Jobbik nehéz helyzete könnyen megmagyarázható:

  • ha Toroczkaiékkal versenybe szállnak a radikális témák erőltetésében, akkor nem csak Heller Ágnest veszítik el, de minden más szavazót, amelyet a néppártos fordulat hozhatott. Minden belső válság ellenére se feledjük, hogy egymillió feletti listás és további kétszázezerrel több egyéni voksot gyűjtöttek.
  • ha viszont vitába szállnak Toroczkaiékkal a szélsőségesek által erőltetett, szándékosan provokáló kérdésekben, akkor muníciót szolgáltatnak a bázisukat épp elszakítani próbáló Mi Hazánk számára. Ha a párt tagsága hagyja ott a Sneider Tamás által vezetett elnökséget, akkor a Jobbik működése lehetetlenülhet el bizonyos területeken.

Ezért próbál a Jobbik köddé válni. Megszavazta az általa nyilván bárgyúnak tartott alkotmánymódosítást és a Stop Soros törvényt is, nehogy azt kelljen hallgatnia mindenütt, hogy nem akarja megvédeni a határt. Kicsit még cigányozott is a tiszteletlen Házban, hogy beindítsa a tagságban a pavlovi reflexeket. Ahogy látszik: most mindent azért tesz, hogy ne igazán tűnjön fel, ne legyen belőle hír, de azért párton belül elmondhassa, mennyire szorgalmasan képviseli az elveiket.

Orbán Viktor bosszankodhat, hogy az elégtétel nem megy gyorsabban, de azért számára ez a helyzet is elég kényelmes. A legnagyobb ellenzéki párt súlyos identitászavarba került, és jelenleg félig működésképtelen. Az egyetlen igazán dühítő dolog a kormányfő számára: Vona Gábornak sikerült legalább magát kivonnia az örvényből.

A Jobbik azonban csak eddig nem szívott eléggé (a Fidesz szemszögéből), ugyanis most az államkincstár lesújtott a pártra, behajtják a százmilliókat.