szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az olaszországi tárgyalás eleve késve kezdődött, reménykedtek, hogy az utolsó pillanatban befut a magyar sofőr. Ez végül nem történt meg.

Nem jelent meg a szerdán délelőtt Olaszországban kezdődött veronai busztragédia első tárgyalásán a járművet vezető, egyébként egyetlen magyar vádlott V. János – írja a Bors. A lap munkatársa a helyszínről bejelentkezve közölte ezt.

A tárgyalás eleve késve kezdődött, mert a jelenlévők (köztük öt magyar család nyolc képviselője) a buszvezetőt várták, aki azonban nem jelent a veronai városi bíróságon. V. János kirendelt védője azt közölte, ő csak október 29-én kapta meg az ügyet, nem volt ideje felkészülni, ezért a tárgyalás elnapolását kérte.

A veronai vizsgálóbíróság végül az elnapolás mellett döntött, és december 13-ra tette át a tárgyalást.

A szülők szerint a sofőr továbbra is időhúzásra játszik, hiszen ez már a második védő, akit kirendelnek mellé, az elsővel ugyanis még a kapcsolatot sem volt hajlandó felvenni.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!