Már megint nem stimmel valami a kertvárosban. Nem, nem az a legfőbb gond, hogy Justine, az alsósok gondját viselő tanárnő a kelleténél többet iszik, és néha ágyba bújik Paullal, a nagyon is házas, de egy ideje már absztinens, kólát fogyasztó rendőrrel. Még csak az sem, hogy Anthonynak, a környék rezidens junkie-jának sürgősen pénzre van szüksége, mert kifogyott a szerből.
Ennél valamivel nagyobb a baj az álmos pennsylvaniai városkában, ahogy az már csak lenni szokott az álmos amerikai városkákban, ha horrorfilmrendező téved a környékre. És Zach Cregger, a 2022-es Barbár rendezője még csak véletlenül sem azért jött, hogy megújítsa a romantikus komédia műfaját. Cregger saját zsánerében, a horrorban akar szintet lépni.
Az álmos pennsylvaniai kertvárosban az nem stimmel, hogy a helyi általános iskola egyik osztályából eltűntek a gyerekek. Egyik napról a másikra. Egy kivétellel az összes. Tizenhét kis nebuló. Niki, Pisti, Évi, Bálint, Bogi, Gabi, Viki, Petra, Marci, Tomi, Hanna, Andi, Máté, Balázs, Kátya, Andi, Johi – ilyen sok tizenhét gyerek, ha a nyomaték kedvéért egymás mellé írjuk őket (természetesen a neveket megváltoztattuk). Justine tanárnő osztályába egyedül Alex érkezik meg reggel, az osztálytársai hajnalban, egészen pontosan 2 óra 17 perckor kisétáltak az otthonukból, és azóta sem látták őket.
Fegyverek
Warner Bros. – BoulderLight Pict / Collection ChristopheL via AFP
Ha azt mondjuk, az álmos amerikai kisváros nem álmos többé, azzal nem mondtunk sokat: amerre csak a szem ellát, vágni lehet a feszültséget, a halántékokon lüktetni kezdenek az erek, minden, ami eddig hétköznapinak és békésnek tűnt, a legkisebb zug is feszültséggel telik meg, fenyegetővé válik. A szülők válaszokat követelnek, ám mivel ilyesmit nem kapnak, mi sem természetesebb, gyorsan keresnek maguknak egy kényelmes bűnbakot. A tanárnő tökéletesen meg is felel e szerepnek, mégiscsak az ő osztályából és csakis az ő osztályából tűntek el a gyerekek. Nem soroljuk újra a neveket, nagyon sokan vannak. Vagy voltak. Vagy vannak. Jó ez a feszültség.
Zach Creggel filmjét jócskán megelőzte a híre, azt rebesgették a mozibüfék közelében, hogy az év nagy horroreseményére lehet számítani, és a Fegyverek első fele nem is okoz csalódást.
A szülői haragnak kitett fiatal nő joggal tarthat attól, hogy bármelyik utcasarkon elszabadulhatnak az indulatok, miközben ő ugyanúgy nem tud semmit a nagy rejtélyről, mint a gyerekeik nélkül maradt szülők. A tanárnőt játszó Julia Garnert úgy követi a kamera, mint egy két lábon járó célpontot: minden méter magában rejti az erőszak lehetőségét, lehetséges hadszíntér lesz a parkolóból, az árnyas utcából, az út menti italboltból, de még a nappaliból is, pedig majdnem minden olyan, mint egy nappal korábban. Azzal az apró különbséggel, hogy akkor még nem tűnt el tizenhét gyerek.
Hangulatteremtésben vérprofi a produkció, a kollektív kétségbeesés, az egész várost megbénító kiszolgáltatottság érzékeltetése elegáns módszerekkel zajlik, egyetlen macskanyivákolásra sincs szüksége Creggelnek, hogy magasan tartsa a feszültséget. Rég volt ilyen félelmetes, amikor egy kíváncsi tanárnő benézett egy újságpapírral lefedett ablak résén. Vagy megközelítette az otthona bejárati ajtaját. Nyílászárókban erős a film.
Julia Garner a Fegyverekben
Warner Bros. – BoulderLight Pict / Collection ChristopheL via AFP
A mindenhova bekúszó para közepette kedvünkre agyalhatunk, mi lehet a rejtély kulcsa, ami felettébb kellemes elfoglaltság. Nem is kell nagyon sietni, ráérősen követjük a szereplőket. Ha letudtuk a tanárnőt, visszaugrunk a történések elejére, és megnézhetjük, mások mit intéztek ez idő alatt. Más a nézőpont, ugyanaz a sztori. A félrelépő rendőrre (Alden Ehrenreich), a környéken bóklászó drogosra (Austin Abrams) és egy megoldást kereső apukára (Josh Brolin) is erősen ráfókuszál a kamera. Ezek a szereplők akkor sem lennének érdektelenek, ha nem 17, csak 16 tanuló tűnt volna el, sőt talán akkor is, ha egy sem. Zach Creggel a Magnóliát, P.T. Anderson jó emlékű Los Angeles-tablóját emlegette fő inspirációként: a Fegyverek szereplői nem fakadnak dalra, és békák sem potyognak az égből, de látszik, hogy Creggel nem csak rutinból mozgatja embereit a történetben.
Ennyi rendesen megírt karaktert ritkán látni ebben a műfajban, egy ponton túl azonban egyre több felnőtt kezd kidülledt szemű zombiként viselkedni. Egy másfajta film kezdődik el. Ahogy közeledünk a megoldáshoz, úgy sokasodnak a meghökkentőnek szánt, de inkább csak ósdi horrormegoldások.
Julia Garner
Warner Bros. – BoulderLight Pict / Collection ChristopheL via AFP
A megengedő olvasat szerint, mert mindig akad ilyen, a bátor szerzői horrorfilmes a Grimm-meséket plántálja át az amerikai kisvárosba, a kevésbé megengedő szerint a rendező magára borította a mézeskalácsházat, és a Fegyverek második fele összeomlik a rejtély megoldásának kényszere alatt.
Sosem jó jel, ha egy sokáig okosnak tűnő horrorban egyszer csak fontos szerephez jut a gyümölcshámozó, de mint mindenbe, ebbe is bele lehet látni a művészi bátorságot. Ahogy a végkifejletbe is. Nagy jelenet, az ilyesmire szokás azt mondani, hogy az év nagy horrorfordulata, még sokáig beszélni fogunk róla. Vagy egyszerűen csak blöff az egész. Lehet érvelni amellett is, hogy Zach Cregger fölényes tudással játszik a műfajjal, lenyom egy komor első és egy vérfürdős viccbe illő második felet, had lássa a világ, tud ő ilyet is, olyat is. Ez nem is kérdés, de talán jobb lett volna ezt két külön filmben demonstrálni.
Azt senki nem vitatja, hogy a tudás és a technikai fölény megvan, és ez sem kevés, sokáig egy teljesen filmszerű filmet látunk. A Fegyverek pazarul kezdődik, okosan folytatódik, végül azonban győz a máglya és a gyümölcshámozó. A nyári felhozatalt nézve nem is olyan rossz ajánlat.
Nyitókép: Josh Brolin a Fegyverek c. filmben Fotó: Warner Bros. – BoulderLight Pict / Collection ChristopheL via AFP
