Az országot mint üveggolyót

„Ez a csúf német szó azt jelenti, hogy az erős fiú hadizsákmánynak nyilvánítja a golyót, s aki ellenállni merészel, azzal szemben erőszakot fog használni. Az einstand tehát hadüzenet is. Egyszersmind az ostromállapotnak, az erőszaknak, az ököljognak és a kalózuralomnak rövid, de velős kijelentése” – így magyarázza Molnár Ferenc az einstand szó hátterét. Amivel a Nemzeti Múzeum kertjében a Pásztor testvérek elvették Nemecsek nyereményét, az üveggolyókat. A fékezhetetlen gazdasági és politikai zsákmányszerzés jellemezte a Fidesz előző nyolc évét, aminek élő megtestesülése a polgármesterségről lemondva immár főállású kincstárnokká vált Mészáros Lőrinc, akinek üzleti birodalmában lassan le sem nyugszik a nap.

Az üveggolyók pedig szorgosan gyűltek a nagy zsákban, amibe bátran belemarkolhatott politikai szövetséges, törleszkedő haszonleső vagy vejjé vált fiú. Mert nem fenyegette az, amit Pokorni Zoltán a Fidesz alelnökeként az első, 2010-es kétharmados győzelem után mondott: „Az elsőnek, aki belenyúl a pénztárba, annak le fogjuk vágni a kezét.” A harmadik kétharmados győzelem világosan mutatja ugyanis, hogy Pokorni akkori állításával szemben nem azon múlt a kormány sikere, kemény tud-e lenni a sajátjait illetően. Mert különben félkarú rablók szaladgálnának a narancsos holdudvarban.

Az einstand várhatóan folytatódik, és ezzel több cikk is foglalkozik e heti számunkban. A Fókuszban rovat például azt járja körül, hogy régen rossz annak a vállalkozónak, akinek a jól menő cégére szemet vet a hatalomközeli ember. De nem számíthat jogorvoslati lehetőségre a civil szervezet aktivistája sem, a közmunkás pedig azt sem tudja, kihez kellene fordulnia. A Magyarország rovat írása szerint a legfontosabb üveggolyó, amit az új kormány feltehetően minél hamarabb be akar gyűjteni, az igazságszolgáltatás, mert a bíróságok minden nyomás ellenére megőrizték a függetlenségüket. A bírói kar einstandolásában az Orbán-kormány a lengyel példát követheti, ám az EU éppen erre hivatkozva vonhat meg pénzeket az uniós illiberalizmus két zászlóvivőjétől – ez is a Magyarország rovatban szerepel. Az viszont a Világból derül ki, hogy Azerbajdzsán már messzebb tart az illiberális úton, mert Ilham Aliyev államfő mögött potenciális utódként ott van a felesége és az egy szem fia.

Az „elmúltnyolcév” nyertesei továbbra is nyerésben maradnak. A Gazdaság rovatból kiderül, hogy Garancsi István újabb öt évre megkapta – beépített extraprofittal – a reklámozási lehetőséget a budapesti lámpaoszlopokon, azzal a csaknem csődbe kényszerített céggel, amelyet éppen három éve einstandolt. De aligha lehetnek egzisztenciális félelmei a Portréban bemutatkozó Parragh László kamarai elnöknek, aki állítása szerint eddig bátran összeveszett bármelyik miniszterelnökkel – bár Orbán Viktor (még) nem szerepel a felsorolásban –, s akkor is Jaguarral fog járni, ha másik kormány lesz.

A fiatalok közül viszont sokan a külföldet választhatják, de ebben sincs új a nap alatt. Hiszen – mint a Szellem rovatból megtudhatjuk – már az 1878-as érettségi vizsgán fiktív levelet kellett írni „egy Amerikába készülő tanulótársukhoz”, pedig még odébb volt az az idő, amikor „kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk”. A csalódásukat tüntetéseken is megfogalmazó fiatalok pedig még jobban elkeseredhetnek, ha azt látják, hogy a Fidesz-kormány az újra összeálló svéd ABBA nagy slágerének címét tartja jelmondatának: The Winner Takes It All, azaz a győztes mindent visz.

NAGY GÁBOR

vezető szerkesztő