Irán visszalőtt: Katari és iraki amerikai bázisokat ért támadás
Teherán kommunikációjából az olvasható ki, hogy szeretnék az ellenségeskedést ennyiben hagyni.
A tekintélyelvűség, az identitásféltés, az antipluralizmus és a fekete-fehér (manicheus) világnézet kombinációja a törzsies politikai gondolkodásmód. A nyugati világban mindenütt szemtanúi lehetünk az új törzsies gondolkodást erősítő populista korszellem terjedésének, mely korábban elképzelhetetlennek vélt választási és népszavazási eredményekben is megmutatkozik. Erre volt példa 2016-ban a Brexit-népszavazás és az Egyesült Államokban Donald Trump megválasztása, 2017-ben Ausztriában, majd 2018-ban Olaszországban olyan kormányok megalakulása, amelyek magukban foglalnak szélsőjobboldali erőket is. Ezek a fejlemények mindenhol kikezdhetik a demokratikus politikai intézményrendszert, ezért kap egyre nagyobb figyelmet az ebből a szempontból előfutárnak tekinthető Lengyelország és Magyarország.
Jaroslaw Kaczynski volt lengyel kormányfő és az első hivatalos külföldi látogatásán Varsóban tartózkodó Orbán Viktor
MTI / EPA / Pawel Supernak
Jaroslaw Kaczynski és Orbán Viktor különösen hatékonyak abban, hogy azonosítsák saját magukat és politikájukat a nemzettel, kormányon pedig szisztematikusan bontják le a jogállami intézményeket, illetve minden olyan autonómiát, amely a hatalmukat korlátozná. Nem véletlen, hogy az Európai Unióban immár mindkét kormány ellen elindult a 7-es cikkely szerinti eljárás az uniós alapértékek rendszerszintű megsértése miatt.
A felszínen Orbán és Kaczynski retorikája tankönyvszerűen populista: a nép és az elit szembeállítására és az ezt a felosztást abszolutizáló felfogásra épít. Orbán így fogalmazott például tavalyi tusnádfürdői beszédében: „Az emberek véleményével szemben Brüsszelben ma kialakult egy szövetség. Ebben a szövetségben a brüsszeli bürokraták és azok elitje vesz részt, valamint az a rendszer, amit Soros-birodalomnak lehet nevezni.” Jaroslaw Kaczinsky pedig a brüsszeli elitet ostorozva szintén a „vox populi vox Dei” (a nép szava Isten szava) elvét hangsúlyozva foglalta össze a maga politikai credóját.
Ugyanakkor ez a retorika gyakran már túl is lép a hagyományos populizmuson. A Sargentini-jelentés európai parlamenti elfogadása után Orbán Viktor, Szájer József, majd a Fidesz teljes propagandagépezete lehazaárulózta azokat, akik megszavazták a jelentést, vagy egyáltalán egyetértettek annak elfogadásával. A Fidesz és a lengyel kormánypárt Jog és Igazságosság is azt üzeni, hogy politikai ellenfelei és az ellenvéleményen lévők nem tagjai a politikai közösségnek, külső érdekeket képviselnek. Ez a kirekesztés persze nem új, de az igen, hogy mindez olyan közhangulatban történik, amelyben csúcsra járatják a félelmet az idegenektől. Így Magyarországon évek óta mindennaposak azok a törzsies politikai üzenetek, amelyek szerint „elveszik a kultúránkat”; „megerőszakolják az asszonyainkat”; „támadják az identitásunkat”. Ebben a környezetben kell értékelni azt a kormányzati üzenetet, miszerint a Sargentini-jelentés a „bevándorláspártiak” támadása Magyarország ellen.
HVG
A politikai változás összefügg azzal, hogy mindkét ország közvéleménye, azon belül is elsősorban a magyar és a lengyel kormánypárt támogatói ugyancsak túllépnek a populista attitűdökön. Kutatásunk szerint a „népközpontúság” mindkét országban a kormánypártok szavazótáborában alacsonyabb, mint a lakosság átlagában. Bár a politikusok sokat hivatkoznak a népre, ezt a szavazóik kevésbé tartják fontosnak. Az olyan típusú állításokkal, mint hogy „az emberek akaratának kell lennie a politikát irányító legfőbb elvnek”, a kormánypárti szavazók az átlagnál kevésbé értettek egyet.
Ugyanakkor a Fidesz és a Jog és Igazságosság szavazói az átlagnál kevésbé bizonyulnak elitellenesnek. Az olyan állításokkal, mint például „Függetlenül attól, hogy mely pártok vannak hatalmon, a kormányt csak néhány nagy, saját magával törődő érdekcsoport irányítja”, ők sokkal kevésbé értettek egyet, mint az ellenzék pártjainak hívei. Persze nem beszélhetünk arról, hogy az elitellenesség ne lenne jelen, de annak célpontja elsődlegesen a nemzetközi (főleg európai), és nem a hazai elit. Ez nem is meglepő, hiszen például az Orbán-rezsim nem a lassan vele azonos hazai elitben, hanem a nemzetközi establishmentben, az európai uniós bürokráciában vagy a nemzetközi szervezetekben keresi az ellenséget.
HVG
A külső ellenségkép és a befelé forduló törzsies gondolkodás társadalmi táptalaja – ahogy Fukuyama is megjegyzi – az elismerés iránti vágy, az áldozati mentalitás és a sérelmi felfogás. Márpedig mind Magyarországon, mind Lengyelországban erős az a meggyőződés, hogy ők a történelem áldozatai, akikkel elbántak a szuperhatalmak – ebből következik a kiterjedt összeesküvés-kultúra is. A szuverenitás elvesztésének történelmi megtapasztalása táplálja azt a mai érzületet, hogy az országgal az Európai Unióban is másodrendű tagként bánnak. Ez pedig – hiába pozitív jelenleg még az EU megítélése – bizalomvesztést okoz az uniós intézmények iránt, főként a politikai spektrum jobboldalán.
A politika háborús felfogása szintén mindkét országban erős. A kormánypártok támogatóit átlag felett jellemzi fekete-fehér világlátás és tekintélyelvűség. Magyarországon a fideszesek egynegyede, és egyébként az ellenzéki Demokratikus Koalíció szavazóinak egyharmada ért egyet például azzal, hogy „meg lehet mondani valakiről, hogy jó vagy rossz, pusztán annak alapján, ha tudjuk, hol áll politikailag”. (Ugyanez az arány a lengyel megkérdezettek körében 27 százalékos volt.) Ez jól mutatja azt is, hogy a manicheus gondolkodás nem korlátozódik a kormányoldalra, ami nyilván nem független attól, hogy Magyarországon a Fidesznek és a DK-nak van erős vezetője. Ami a fideszeseknek Orbán Viktor, az a DK-soknak Gyurcsány Ferenc. Ezzel párhuzamosan a magyarok több mint negyede (26 százaléka) értett egyet azzal, hogy az ország sikeresebb lenne, ha választott politikusok helyett keménykezű vezető hozná a döntéseket. Ez az autoriter vélekedés még erőteljesebben jelent meg a lengyel mintában, ahol az egyetértők aránya 35 százalékos volt.
HVG
A tribalizmus fő jellemzője ugyanis az, hogy a hívek a törzsfőt követik, és a politika lényegét a másik politikai törzzsel folytatott háborúban látják. Ezeknek az attitűdöknek a kombinációja pedig veszélyesebb, mint a demokratikus pluralizmus bizonyos szintjét mindenképpen előfeltételező populizmus. A szélsőségesen törzsi gondolkodásúak természetesen Lengyelországban és Magyarországon is csak a társadalom kisebbsége. Részarányuk a teljes választóközönségben Magyarországon 10, Lengyelországban pedig 15 százalék.
A tribalisták mindkét országban felülreprezentáltak a kormányzati oldalon. Főképp Magyarországon, ahol 59 százalékuk szavazna a Fideszre. Ez a hangos kisebbség veszélyes gondolatokat dédelget, ebben a körben magas ugyanis a hajlam a politikai erőszak támogatására és a politikai pluralizmus elutasítására.
A túllépés a populizmuson, és a tribalizmus megjelenése szerte a világban azt okozza, hogy a politika ma már nem a többség meggyőzéséről szól, hanem a hangos és törzsies egységbe kovácsolt kisebbségek mozgósításáról. Ez történt a 2016-os amerikai elnökválasztáson is, ahol Donald Trump, a kevésbé népszerűnek mért jelölt tudott győzni, összességében kevesebb szavazattal, mint Hillary Clinton. De ez történt a Brexit-szavazásnál is, ahol a közvélemény-kutatások szerint számosabb maradáspárti tábort győzte le az EU-ból távozást követelő, aktívabb tábor. És ez történik Magyarországon is, ahol a Fidesz a leadott szavazatok kevesebb mint felével immár harmadszor szerzett kétharmados parlamenti többséget a 2018-as parlamenti választáson.
Sokkal inkább tűnik ez a jelenség tehát korszellemnek, mintsem regionális jelenségnek, mégis a közép- és kelet-európai országok demokratikus intézményrendszerére különösen pusztító hatással lehet, hiszen itt törékenyebbek a fiatal intézmények, és a demokratikus normák is gyengébbek. Fontos hatással van a tribalizmus a politikai közbeszédre is: a törzsi logikában eltűnnek a viták, a valóságot ellenőrző intézmények szerepe másodlagossá lesz, míg a törzsi mítoszok válnak elsődleges fontosságúakká. Végül pedig a törzsi logika erőszakhoz is vezethet. Orbán Viktor március 15-én így fogalmazott: „Ellenfeleink semmitől sem riadnak vissza. Nem érvelnek, hanem cenzúráznak, nem vívnak, hanem csípnek, rúgnak, harapnak, és a gyűlölet magvait szórják szét, amerre csak járnak. Mi szelíd és derűs emberek vagyunk, de nem vagyunk se vakok, se balekok. A választás után természetesen elégtételt fogunk venni, erkölcsi, politikai és jogi elégtételt is.” Ahogy a választások óta eltelt hónapokban láthattuk, ez a törzsi politikai logika a civilek, az Akadémia, az igazságszolgáltatás függetlenségének és a még szabad médiának az aláásását célzó törekvésekben nyilvánul meg. A törzsi logika nemcsak a politikai ellenféllel szemben kíméletlen, de a pártpolitikai arénán kívül állókkal szemben is.
KREKÓ PÉTER, JUHÁSZ ATTILA
A cikk a HVG 2018/38. számában jelent meg.
A reprezentatív közvélemény-kutatást a Political Capital megrendelésére Magyarországon a Kantar Hoffmann, Lengyelországban a Kantar TNS végezte, 2017 decemberében. A mintába Magyarországon 1108, Lengyelországban 1022 fő került. A felmérésre a Political Capital (PC) és az Institute of Public Affairs (IPA) tizenkét hónapos kutatási programjának keretében került sor, melyet National Endowment for Democracy támogatott.
