Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium alapítója bevallja, hogy az intézmény más lett, mint amilyennek eredetileg tervezték. És azt is, hogy nem tudja, mi a megoldás a 150 éve létrejött közoktatás problémáira, mert ha tudná, azt csinálná. HVG-portré.
| Horn György pedagógus, az AKG alapítója |
„Nincs olyan, hogy jó iskola, maga a műfaj tévedés” – adja meghökkentő ars poeticáját az idén 30 éves Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) 67 éves alapítója, Horn György közgazdász-tanár. Amit a mai Szlovákia területén lévő családi vagyonból a zsidótörvények meghagytak, azt a kommunizmus vette el. Nem tudták viszont elvenni a família tagjaiban meglévő „pedagógusi gént”. „Édesapám a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskola főigazgatója volt, de máig, a kilencvenhez közel is tanít.” Vas megyei születésű édesanyja, Csák Erzsébet történelmet oktatott. A Szombathelyről Budapestre költözött szülőknek mind a négy gyermeke a Közgáz tanári szakán végzett. Húga ma az AKG-ban tanít, az SZDSZ-ben befutott karrierje miatt Gábor a legismertebb testvér, ő alapította a Közgazdasági Politechnikumot. Negyedik, ma már vállalkozó testvére lett egyedül pályaelhagyó. Horn György a Közgáz gyakorló iskolájában tanított, majd 1983-tól vezette, – lazasága miatt csak „tornacipős igazgatónak” nevezték. 1988-ban alapította meg kollégáival az AKG-t, aminek azóta is pedagógiai vezetője. Az Alapítványi és Magániskolák Egyesületének elnöke. Felesége szintén tanár, a Budapesti Gazdasági Egyetemen volt tanszékvezető, nyugdíjazása után pedig új szakmát tanult, szobrász lett. „Sokáig az volt a belső szabály, hogy nem tanulhatnak az ottani tanárok csemetéi az iskolánkban, mert azt nem magunknak hoztuk létre, de egyszer, a távollétemben megszavazták.” Először dühében lemondott, de végül megalkudott: „A három közül a legkisebb fiam már ide járt.” Legidősebb fia az ELTE-n tanít, a középső kulturális menedzser, a legkisebb egyetemista. „A család és az iskola kitölti az életemet, mellettük nem jut idő hobbikra, barátokra sem nagyon.” |
HVG: Gyerekként vagy tanárként utálta meg annyira az iskolát, hogy elhatározta, teljesen másmilyent alapít?
Horn György: Nem emlékszem arra, hogy különösebben szenvedtem volna tőle gyerekkoromban, még tanárként sem. Inkább iskolaigazgatóként éreztem, hogy a problémák a struktúrában nem kijavíthatók.
HVG: Pedig már a nyolcvanas években megengedhette magának, hogy nem tart tanévnyitót, mert szemforgató dolog az iskolakezdést ünnepelni. Tenyerén hordta a rendszer?
H. Gy.: Dehogy! Magam is meglepődtem, milyen könnyen áthághatók voltak a hanyatló Kádár-rendszer szabályai; nem én voltam a bátor, maga a rendszer is kereste a kiutakat. A nyolcvanas években létrehoztunk például egy KISZ-en kívüli diákönkormányzatot, amelynek a vezetőjét beültettem az igazgatóságba. Szegényt. A párt pedig nemhogy megbüntetett volna a KISZ primátusának megkérdőjelezéséért, hanem KISZ-díjjal jutalmazott – ebből a pénzből vettem az első autómat.
HVG: Most is húzogatja az oroszlán bajszát: 2010 óta többször veszélyben volt az autonómiájuk, sőt a létük is. Nem fél?
H. Gy.: A helyzet más, mint a nyolcvanas években, az gyengülő, illegitim rendszer volt, ez pedig nagy felhatalmazással működő erős állam. Ennek tudatában vagyok, de nem félek. Azt gondolom, soha nem mi voltunk célkeresztben, minden törvényi változáshoz tudtunk alkalmazkodni.
HVG: Benne lehet ebben az is, hogy esetleg a NER-elit egyes tagjai is az AKG-ba járatják a gyereküket? Nem tartja abszurdnak, hogy olyanok is magániskolát választanak, akik a közoktatásért felelős minisztérium vezetői, mint például Szabó Tünde?
H. Gy.: Azt látom, hogy aki teheti, kimenekíti a gyerekét a közoktatásból. Szabó Tünde megtalálta azt a latin-amerikai gyökerű, egyenruhás, nagyon szögletes, elitista iskolát a gyerekeinek, amelyik a leginkább kifejezi az ő és egyébként a NER szellemiségét. Nincs ezzel baj. A NER elitje szerintem inkább az egyházi iskolákat preferálja, számukra a miénk túl szabad.
HVG: Ön nyilatkozott úgy, hogy 2010 óta többen igyekeznek a magániskolába. Ennek politikai okai vannak, vagy az emelkedő jövedelmek révén ezt egyre többen engedhetik meg maguknak, esetleg a közoktatás színvonala zuhant ilyen nagyot?
H. Gy.: Nem gondolom, hogy rosszabb a közoktatás, mint tíz vagy akár harminc éve, inkább a légkör rosszabb. Sok oka lehet, hogy valaki magániskolát választ a gyerekének, de azt látom, hogy nálunk a Kádár-korszak végén és mostanában jelentkeztek a legtöbben. Egyre többen látják, hogy a mai iskola, amit 150 éve találtak ki, több kárt okoz a gyerekben, mint hasznot. Rég tudom, hogy az iskola, bárhogy próbáljuk megújítani, halott. Nem tudom, mi a megoldás, ha tudnám, azt csinálnám.
HVG: „A gyerek nem az életre készül, hanem él” – szól a mottójuk, mégis a legjobb egyetemekre kerülnek be. Hogy csinálják?
H. Gy.: Olyan iskolát szerettem volna, amelyik úgy működik, mint a család, ahol a jogok és kötelességek helyébe az együttműködés, az érzelmi azonosulás és a személyesség lép. Kis közösségekben, saját szabályaik szerint, saját kis birodalmukban élnek és tanulnak a gyerekek a patrónusaikkal. A „kisiskolák” maguk döntik el, mikor, mit, hogyan tanulnak, kit kérnek fel oktatni. Ezekkel a módszerekkel sokkal könnyebben lehet életben tartani a gyerekekben a tanulás iránti vágyat, könnyebben sajátítják el a tanuláshoz és a társadalmi beilleszkedéshez szükséges készségeket.
HVG: A cigánysoron is kipróbálták ezt a módszert?
H. Gy.: Nem, de szerintem működne. És természetes, hogy a szememre vetik, könnyű nekünk, mert nagyon jó képességű, jó társadalmi hátterű gyerekek érkeznek hozzánk. Igen, könnyű nekünk.
HVG: A saját társadalmi osztályuk gettójába zárják a gyerekeket, jót tesz ez nekik?
H. Gy.: Ez sziget. A most induló általános iskolába szinte csak AKG-s szülők gyerekeit vettük fel. Ugyanakkor megpróbáljuk ezt oldani. Minden nyolcadik hét témahét nálunk, amikor egy-egy projektet visznek végig a gyerekek. Ezek közül számos olyan van, amelyik megmutatja, mi van a „burkon túl”. Együtt dolgoznak hendikepesekkel, hajléktalanellátó szervezetekkel vagy épp cigány fiatalokkal.
HVG: Ilyennek tervezte az iskolát?
H. Gy.: Dehogy, három modellt dolgoztunk ki, három különböző karakter számára: üzletemberi, hivatalnoki és értelmiségi pályára készítettük volna fel a gyerekeket. Ezt egy-két évig próbáltuk is, de rájöttünk, ez nem elmélet, ez iskola, azoknak kell megfelelni, akik ide járnak.
HVG: Nagy a vetélkedés a testvérével, Horn Gáborral, aki szintén alternatív iskolát, a Közgazdasági Politechnikumot hozta létre?
H. Gy.: A Politechnikumot zömmel azok alapították, akikkel együtt dolgoztam vagy még a II. Rákóczi Ferenc Szakközépiskolában, vagy az AKG alapításakor, de elegük lett belőlem, és azt mondták, csináljunk még jobb iskolát. Ez eleinte tényleg verseny volt, de nem romlott meg a viszonyunk, ma már alig van kapcsolatunk.
HVG: Ön az egyik alkalmazottja az AKG-nak, amit jogilag öntől független alapítvány tart fenn, szavazata is csak egyet ér, mégis ön a „főnök”. Nem lenne tisztább, ha jogilag is így volna?
H. Gy.: Én vagyok a pedagógiai vezető, de leszavazható s leváltható vagyok. Nem én vagyok a munkáltató. Jól van ez így. Ha az enyém lenne az iskola, akkor is közösen hoznánk a döntéseket. És úgysem hagynám a gyerekeimre. Csinálják meg a maguk egzisztenciáját.
A cikk eredetileg a HVG 2018/40. számában jelent meg.
A politikát uraló arrogancia és a lebutított beszédmód erős apátiát okozott a társadalomban, de most ez változóban van – mondja Radnóti Sándor művészetfilozófus, aki szerint a kultúrát ízlésterrorral sem tudják megingatni. HVG-portré.
A Tisza Párt elnöke arra kérte a magyar rendőröket, hogy a szombati Pride-on a magyar embereket védjék meg.
Érthetetlennek tűnhet, hogy a szexuális kisebbségek negatív megkülönböztetése zajlik ma Magyarországon, miközben a magyarok nem keveset tettek hozzá a homoszexualitás kultúrtörténetéhez.
Az Európai Bizottság a szervezés egyes elemei miatt eljárást indíthat.
Nehéz-Posony Kata, a HVG ügyvédje minden kérdésre válaszol.
A jelentős indulótőkével is megtámogatott alapítvány már dátumot sem mond, mikorra várható a régóta ígért beruházás.
