„Mégiscsak jobb királyokról írni, mint orfeumi táncosokról” – kezdi Krúdy Gyula a Milán szerb exkirályról szóló novelláját, melynek hőse pesti mulatókban ette a száműzetés keserű kalácsát. A gáláns kalandokba és kártyaadósságokba belebukott romantikus király helyett nekünk csak egy páncélozott Mercedes kiügyeskedéséért kapott ítélet elől futó bűnöző jut.
Ahogy minden valamirevaló birodalom dédelget néhány, őt korábban kiszolgáló elűzött diktátort, Orbán Viktor azonnal segítő kezet nyújtott elvekben és politikai erkölcsökben hasonszőrű barátjának, a macedón exminiszterelnöknek
– ennek hátterét címlapsztorink tárja fel. Jól jöhet a szolgálat majd, ha egyszer rá kerülne a sor. Nemcsak Nikola Gruevszki sorsa mutatja, hogy még a nem épp kifinomult politikai ízlésű Kelet-Közép-Európában sem mindenhol megy olyan könnyen az illiberalizmus bevezetése, mint nálunk, hanem a Világ rovatunkban bemutatott cseh miniszterelnök, Andrej Babis története is. Oknyomozó újságírók kiszedték Babis fiából, hogy tavaly ősszel a papa munkatársai elrabolták, és az oroszok által megszállt Krímbe vitték, hogy ne tudjon tanúskodni – egy uniós projekt kapcsán – a csalással vádolt politikus ellen. Babis – aki nem habozik skrizofrénnek titulálni a gyerekét – hangsúlyozza, csinálhatnak bármit, sohasem mond le. Teheti, támogatója van elég – így őt egyelőre nem kell befogadnia Magyarországnak. Pedig Orbán a VIP-menekültek számára még valószínűleg nagyon sokáig nyitva tarthatja a földönfutók ellen felhúzott kerítés kiskapuját. Legalábbis ez derül ki a Magyarország rovatunk cikkében idézett felmérésből, amely szerint az unió ellen politizáló Fidesz jutalma kétharmados győzelem lehet a jövő tavaszi EP-választásokon (is). Az ellenzéki oldalon is csak a lefelé rántó örvény mintázata változik némileg. Márki-Zay mozgalmának politikai pártokból kipörgött magányos tagjai az összefogást ajánlják, miközben a baloldal, ahelyett, hogy az egyetlen esélyes jelöltet, Karácsony Gergelyt támogatná, belefut egy előválasztásba, ami bizonyára számos vicces bénázással gazdagítja majd a pártok történetét, és garantálja Tarlós számára a győzelmet. Puzsér Róbert indulása tovább szeleteli az ellenzéki oldalt – ő az alig mérhető LMP és a Budapesten hagyományosan gyenge Jobbik támogatásával akar centrumot építeni a baloldali fővárosban. Vagy tényleg csak igazsággal akarja meghackelni a politikát, mint korábban a bulvárt, ahogy Portré rovatunkban utal rá?
A legsikeresebb – ha a sikert a választási győzelmekben mérik – baloldali politikus, Botka László keserű interjújában magányos harcos képét mutatja, akinek egyszerre kell küzdenie saját, „a rendszer alvállalkozóival” teli pártjával és a Fidesszel. Utóbbi a Szeviép vezetőinek minapi elítélésével ismét bevihet neki egy gyomrost, de a szegedi polgármester biztos lehet abban, hogy
igazán félnie csak a sajátjaitól kell.
A baloldalnak azonban van egy népszerű, nem mellesleg gyönyörű üdvöskéje, aki pultosból küzdötte fel magát képviselővé, ráadásul radikális baloldali programmal. Igaz, Amerikában: az e heti Kontúr a 29 éves Alexandria Ocasio-Cortezt mutatja be.
Szellem rovatunk Erzsébet királyné legújabb, 18. fővárosi szobra kapcsán felidézte a jobban sikerült munkákat. Csak ilyenekre lelt. Arra nem tudott választ találni, hogy vajon miért egy sírkőre helyezett, „képcsarnokvállalati” stílusban alkotó kurzusszobrász művét akarja szimbólumként használni Erzsébetváros. Egy dolog mindenesetre a rossz ízlésű kerületi vezetés javára írható, hogy a szoborral csak elcsúfítja a harmincas-negyvenes évek uralkodó modernista stílusában épült Madách teret, és nem akarja lebontani például a régi pesti zsidó negyedet, mint elődei tervezték.
A szerző a HVG szerkesztője
