szerző:
hvg.hu

A férfival szemben jelentős mennyiségű kábítószerrel való kereskedelem, lőfegyverrel visszaélés, lopás, közokirat-hamisítás miatt vádat emeltek, de az emberölés miatt korábban kiszabott jogerős fegyházbüntetése elől álnéven, hamis okmányokkal bujkálva mintegy három éven át kábítószer-termesztésből és -kereskedelemből élt.

A 45 éves férfi a vele szemben előre kitervelten elkövetett emberölés miatt jogerősen kiszabott 13 év fegyházbüntetés végrehajtása elől 2010 júliusában Spanyolországba menekült, 2012 végén azonban visszajött Magyarországra, és hamis román személyi igazolvánnyal, valamint guineai vezetői engedéllyel román állampolgárként, de budapesti lakosként jelentkezett be az országos személy-nyilvántartási rendszerbe.

2013-ban a férfi elhatározta, hogy mivel bujkálásra kényszerül, cannabistermesztéssel és -értékesítéssel fogja biztosítani az anyagi jólétét. Külföldről interneten többfajta cannabismagot szerzett be, amelyeket tápkockákban nevelt, és eleinte szabadtéren termesztett. Rövidesen elhatározta, hogy klónozással fogja szaporítani a cannabisállományát. 2014 nyarától a termesztés helyszínét áttette a budapesti bérelt lakásába, ahol az egyik szobát külön e célra alakította ki.

A növény többszöri szüreteléséből származó haszonból másfél éven belül, 2014 novemberében Uszódon 1,4 millió forintért lakást vett. Ezután a férfi egy éven át ott nevelte a cannabistöveket, amelyeket maga klónozott, szüretelt, szárított és végül olajat, sőt kúpot is előállított belőlük. A termesztés és értékesítés hasznából a férfi Csávolyon 3,8 millió forintért ismét álnéven ingatlant vett, amelyben ezután 2016 októberéig folytatta a tevékenységét.  

A csávolyi ingatlanban tartott házkutatás során kézi permetezőt, 27 trafót, 12 időzítőkapcsolót, 2 szagelszívót, őrlőket, digitális mérlegeket, fecskendőket, 143 tő növényt, közel 6 kg növényi törmeléket, 1,3 kg gyantaszerű anyagot és barna színű folyadékot foglaltak le a nyomozók.

A férfi 3,5 év alatt több mint 1400 tő cannabist termesztett, amely a jelentős mennyiség alsó határának 14-szerese. A csávolyi ingatlanban ráadásul az árammérő berendezés megkerülésével vételezte a férfi a termesztéshez szükséges áramot, és ezzel 834 ezer forint kárt okozott az áramszolgáltatónak.

A házkutatás során egy hangtompítós, öntöltő pisztolyt és 10 db lőszert is találtak nála, ami miatt szintén felelnie kell. Miként azért is, mert őrizetbe vételekor hamis okmányokkal igazolta magát, és a jegyzőkönyveket is hamis néven írta alá.

A büntetett előéletű, visszaeső vádlottat az ügyészség jelentős mennyiségű kábítószer-kereskedelem, lőfegyverrel visszaélés, lopás, közokirat-hamisítás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja és vele szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés kiszabását indítványozza. A férfi bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék fog dönteni.

(Képünk illusztráció.)

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Elődöntőbe jutottak Babosék az Australian Openen

Elődöntőbe jutottak Babosék az Australian Openen

És íme, újra itt a tél: ilyen időre számítson a héten

És íme, újra itt a tél: ilyen időre számítson a héten

Reagált az ELTE: Nincs gazdasági vészhelyzet

Reagált az ELTE: Nincs gazdasági vészhelyzet

Teherhajók gyulladtak ki a Kercsi-szorosnál, halottak is vannak

Teherhajók gyulladtak ki a Kercsi-szorosnál, halottak is vannak

Első fotók: a McDrive-nál bukott le a vadonatúj 8-as Golf

Első fotók: a McDrive-nál bukott le a vadonatúj 8-as Golf

Váratlan helyről kapott pofont a Huawei

Váratlan helyről kapott pofont a Huawei