szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A család maga kérte fel a volt bírót a védelemre.

A rendőrség hétfőn 200 millió forint értékű ecstasy tablettát és kokaint foglalt le Óbudán. Az ügyben öt embert hallgattak ki gyanúsítottként, négy embert őrizetbe vettek. Most a Fővárosi Törvényszék közölte, hogy a bűnszervezet tagjait letartóztatták.

A nyomozók szerint a négy gyanúsított 2018 őszén bűnszervezetet hozott létre, amelyben 2019. januári elfogásukig rendszeresen, jelentős – alkalmanként több kilogrammos – mennyiségben hoztak Magyarországra kokaint, illetve szintetikus (MDMA, amfetamin típusú) kábítószereket Hollandiából. A becsempészett drogokat belföldi bűntársaiknak értékesítették tovább.

A keddi bírósági tárgyaláson mind a négy gyanúsított megjelent. Surdy Miklós ügyvéd azt mondta, a bíróság a szökés, elrejtőzés, illetve bűnismétlés veszélyére hivatkozott, amikor elrendelte a letartóztatást, valamint arra, hogy a gyanúsítottak meghiúsítanák vagy veszélyeztetnék a büntető eljárás sikerét.

Az ATV szerint azonban van egy csavar a történetben: Surdy 2015-ben még bíróként súlyos börtönbüntetésre ítélte a bűnszervezetet irányító férfit és anyját. Surdy a csatornának azt mondta, két évvel ezelőtt váltott, és lett bíróból ügyvéd, most a család maga kérte fel a védelemre.

Az ügyvédi kamara szerint a helyzet furcsa, de nem jogszabályellenes: ha az ügyvéd úgy ítéli meg, hogy az ügy nem ütközik korábbi tevékenységébe, akkor elvállalhatja a felkérést.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!

hvg.hu Itthon

151 milliós drogfogás Röszkén

A pénzügyőrök több mint 75 kilogramm marihuánagyanús anyagot találtak egy személyautóban Röszkén egy autó dupla alvázában.

A borászat és az olívatermelés miatt pusztulnak a veszélyeztetett madarak élőhelyei

A borászat és az olívatermelés miatt pusztulnak a veszélyeztetett madarak élőhelyei

Közel ezer időst fertőzött meg a koronavírus magyarországi idősotthonokban

Közel ezer időst fertőzött meg a koronavírus magyarországi idősotthonokban

Megvan az eddigi legnagyobb koronavírus-kutatás eredménye: ki halhat bele nagyobb eséllyel?

Megvan az eddigi legnagyobb koronavírus-kutatás eredménye: ki halhat bele nagyobb eséllyel?