Nagy Gábor: Könnyek az esőben

A 2019-es év Los Angelesében örökké esik az eső, a zsúfolt utcákon magyar szavakat is tartalmazó keverék nyelven beszélnek, sokan a jobb élet reményében egy új világban próbálnak szerencsét, a nehéz munkát magukat néha embernek képzelő mesterséges lényekre bízzák. Ők a replikánsok, akiket a szárnyas fejvadászok kiiktatnak, ha fellázadnak, Ridley Scott tudományos-fantasztikus filmjében, ami az idén játszódik, és 1982-ben mutatták be. Abban az évben, amikor Orbán Viktor éppen a centijét vágta a zalaegerszegi Petőfi laktanyában, s arra készült, hogy megkezdje a tanulmányait az ELTE Jogi Karán. Hogy milyen világot álmodott meg akkor magának – és megfordult-e a fejében, hogy álmát egy egész országra nézve váltja valóra –, azt nem tudjuk, de a rabszolgatörvény elfogadása ellen tiltakozók a mai Magyarországot épp olyan sötét jövő valósággá alakulásának (disztópiának) látják, mint a Szárnyas fejvadász Los Angeles utcáin bolyongó szereplői a maguk környezetét.

A kormányzati intézkedéseket kizárólag helyeselni tudók szemében viszont

a 2019-es Magyarország maga a megtestesült utópia.

Kár, hogy a Scott-film alapanyagául szolgáló regény szerzője, Philip K. Dick, a paranoia pápájaként nem tudott ilyesmit alkotni. Írt viszont a visszafelé világról, ahol nem előre, hanem hátrafelé megy az idő. Azok is ezt érezhetik, akik Nagy Imre szobrának egyszerre előkészített és rapid eltávolításában s a helyére szánt emlékműben a Parlament körüli közterek „visszahorthyasítását” látják. A történtekhez a politikai hátteret a Magyarország, az emlékezetit a Szellem rovat cikke adja meg.

Van már ember a fellegvárban is, amióta a miniszterelnöki iroda az év kezdetén odaköltözött, rögtön kettő is. Orbán – akárcsak a 2019-es Los Angelesben a replikánsokat gyártó Tyrell Corporation feje – mintha csak egy, a kiválasztottak által megközelíthető épületben élne. Ám, mint címlapsztorink is felveti, talán felértek hozzá azok a hangok, melyek szerint

a mértéktelen költekezést kísérő pofátlanságok és ostobaságok már a művét fenyegetik.

Jöhet tehát a bizalmi kör szűkítése és a források központosítása. A másik fellegvárlakó, Áder János köztársasági elnök – mint a Magyarország rovatból kiderül – nem érezte szükségesnek, hogy a Nagy Imre-szobor eltávolítása miatt megszólaljon. Ahogy jogászként némán asszisztált ahhoz is, ahogyan a kormány erőszakot tett a jogállamon. Talán azért is, mert híján van annak, amivel – mint Kőhalmi Zoltán a szilveszteri önálló estjén megjegyezte – a posztját betöltőnek, más tulajdonságok mellett, a Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszere (FEOR) szerint rendelkeznie kell: kommunikációs készség, önállóság, felelősségvállalás.

Dick a maga alkotta skizofrén világokba helyezte, a Szellem rovatban Székely Csaba drámaíró is megfogalmazta, hogy minél közelebb áll valaki a hatalomhoz, annál jobban torzul a személyisége. A legújabb színművében a tízparancsolatot újragondoló Székely szerint intézményvezetők, értelmiségiek alkalmaznak öncenzúrát, nehogy beinduljon ellenük a karaktergyilkos gépezet. Ami el is sodorta a Petőfi Irodalmi Múzeum éléről Prőhle Gergelyt: utódja, a székelyudvarhelyi utcai harcokon nevelkedett Demeter Szilárd portréját a Magyarország rovatban olvashatjuk.

Igazi, Scott kamerája elé és Dick tollára kívánkozó korszakkal fenyeget az idei év, amelyben – mint a Dossziéban felsoroljuk – Donald Trump és a Brexit káosza tombolhat, az európai parlamenti választásokon pedig kiderülhet, hogy az illiberalizmus vírusa mennyire fertőzte meg a kontinenst. És rossz esetben jöhet Dick paradoxona a Várjuk a tavalyi évet című regényből, egy olyan világgal, amelyben a jövő riasztóan úgy néz ki, mint a jelen, a normális pedig félelmetesen átmenetinek tűnik.

A szerző a HVG vezető szerkesztője.