szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Keletiből is kirakja az oda nem illő üzleteket a MÁV, illetve további ötven állomáson és megállóhelyen hajtanak végre utaskomfortot javító beavatkozásokat, egyebek mellett Alsó- és Felsőgödön, Sződ-Sződligeten, Albertirsán és Rákospalota-Újpesten.

A MÁV kiemelt figyelmet kíván fordítani az állomásokon az utasforgalom korábbiaknál magasabb színvonalú kiszolgálására - írja közleményében a vasúttársaság, ezért megkezdik a Nyugati és a Keleti pályaudvaron a kereskedelmi szolgáltatások fejlesztését, a koncepcióba nem illő pavilonok elbontását, valamint az elkövetkezendő években ötven helyszínen hajtanak végre utaskomfort-javító intézkedéseket.

Első lépésként a Nyugati pályaudvari aluljáró bérleti szerződéseit mondta fel a vasúttársaság, és a MÁV üzemeltetésében álló úgynevezett keresztfolyosó rendbehozatalát kezdte meg. Második lépésként a Keleti pályaudvaron tapasztalható állapotok megszüntetése érdekében az állomási látképet romboló vagy nem megfelelő színvonalú szolgáltatásokat nyújtó tizenkét bérlő bérleti szerződését a vasúttársaság felmondta.

A Keletiben továbbra is maradnak olyan üzlethelyiségek, ahol ételt, italt, újságot is tudnak vásárolni vagy pénzt tudnak váltani a pályaudvarra érkezők. A későbbiekben pedig tervezik a Keletiben egy utascentrum kialakítását, valamint az utasforgalmi területek felújítását, az épületben pedig tavaly nyár óta modern, akadálymentes kormányablak is segíti az utasokat.

Elindult emellett a kiemelt, legnagyobb utasforgalmat lebonyolító és más felújítással nem érintett állomások felújítási projektje is, egy ötven helyszínt érintő állomásfejlesztési csomag részeként. Ezekhez kapcsolódóan az állomási funkciók, szolgáltatások felülvizsgálata is megtörténik idén. A terv első ütemében 2019-ben részben megújul a Bicske alsó; Alsógöd; Felsőgöd; Nagymaros-Visegrád; Szob; Sződ-Sződliget és Albertirsa megállóhely; valamint Rákospalota-Újpest állomáson tavasszal lebontják a raktárépületet, és nyáron kerül sor a vágányhálózat karbantartására; Dunakeszi-Gyártelep állomáson pedig P+R parkoló épül az önkormányzattal közösen.

A beavatkozások alapvető célja az adott helyszínek utasforgalom számára meghatározó arculatának javítása, lehetőség szerint közösségi közlekedési csomópont feltételeinek megteremtése és javítása. A helyszínek mindegyikén vizsgálják az állomás, illetve megállóhely területén elhelyezkedő épületek és építmények állapotát és kihasználtságát.

A rossz állagú, nem hasznosítható, az arculatot rontó épületeket, illetve építményeket a lehetőségeknek megfelelően elbontják. Azokon a helyszíneken, ahol az épületek és építmények kihasználtsága megfelelő, indokolt esetben karbantartás, illetve felújítás várható.

Homolya Róbert MÁV-elnök-vezérigazgató lapunknak adott januári interjújában azt mondta, Zuglón és Kőbánya alsón is végrehajtanak hasonló utaskomfortot javító beavatkozásokat még az idén. Kőbánya-Kispesten azonban még legalább öt évet kell várni ugyanerre.

Korábban úgy volt, hogy a Nyugati és Keleti pályaudvar állomásának és vágányzatának komplex megújítására is pályázunk uniós forrásra, de ezeket végül lehúzták a listáról, egyelőre az állomásépületek megújításának előkészítésére lesz csak forrás, 2-2 milliárd forint.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!