Szabadon maradhat M. Richárd

A Fővárosi Törvényszék is egyetértett azzal, hogy M. Richárd ne kerüljön letartóztatásba.

  • hvg.hu hvg.hu
Szabadon maradhat M. Richárd

Hiába fellebbezett az ügyészség, a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság korábbi végzését, amivel megszüntették a Dózsa György úti halálos gázolás egyik vádlottjának, M. Richárdnak letartóztatását – írja a 444.hu.

M. Richárdot még tavaly év végén tartóztatták le, miután többször is megszegte a házi őrizetének a feltételeit azzal, hogy az orvosi látogatásai során nem csak az orvoshoz ugrott be, hanem például egy bevásárlóközpontba és a saját éttermébe is.

M.-ék már a januárban kezdődött tárgyaláson kérték a letartóztatás megszüntetését, arra hivatkozva, hogy M. szívbetegsége súlyosbodott, és életmentő műtétre van szüksége. A bíróság akkor a szívbetegség miatt megszüntette M. letartóztatását azzal, hogy bűnügyi felügyelet alatt marad, Budapestet és Pest megyét pedig csak külön bírói engedéllyel hagyhatja el.

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.