szerző:
Windisch Judit - Tóth Richárd

Most csak az MSZP-P, a DK és a Momentum osztotta fel egymás között a 23 fővárosi kerületet, hogy kit indítanának polgármester-jelöltnek októberben. Az LMP és a Jobbik egyelőre kimaradt, de velük is tárgyalnak még. Az LMP az EP-választás után szállhat be, de pórul is járhat. A Jobbik polgármesteri posztot nem kap, legfeljebb alpolgármestert adhat a párt, ha helyben erről meg tudnak állapodni.

Közös polgármester-jelölteket mutatott be az MSZP-s Molnár Zsolt, a Párbeszédes Béres András, a DK-s Gy. Németh Erzsébet és Donáth Anna, a Momentum alelnöke.

Azért kellett most ezzel előállni, mert Karácsony Gergely korábban azt mondta, április 6-ra tető alá hozzák a megállapodást. A Jobbik és az LMP kimaradtak egyelőre, írásunk végén kitérünk arra, hogy miért.

A szombati bejelentés szerint:

I. kerület: V. Naszály Márta, Párbeszéd – ő most kerületi képviselő ugyanitt.

II. kerület: Őrsi Gergely, MSZP – a fővárosi MSZP ügyvezető alelnöke. A kerületi önkormányzat tagja.

III. kerület: Kiss László, MSZP – Óbuda MSZP-s kerületi képviselője.

IV. kerület: Déri Tibor, Momentum – itt sokáig úgy lehetett tudni, Szalma Botondot indítja az ellenzék, de a KDNP-ből kilépett politikus nemrég bejelentette, visszalép, családi okokra hivatkozott.

V. kerület: Tüttő Kata, MSZP – a kerületet sokszor, sok emberrel próbálta már meg bevenni az ellenzék, most az MSZP országos elnökségi tagja próbálkozhat. Tüttő a XII. kerületben önkormányzati képviselő jelenleg.

 

VI. kerület: Soproni Tamás, Momentum – 2018 áprilisában, az országgyűlési választásokkor itt kikapott a Fidesz, a DK-s Oláh Lajos legyőzte Bajkai Istvánt. Most, az önkormányzati választásokon a Momentum fiatal politikusa próbálkozhat. Soproni áprilisban itt visszalépett Oláh javára. Úgy tudjuk, a Momentum és Soproni (aki korábban a Momentum alelnöke is volt) nagyon akarta a kerületet.

VII. kerület: Niedermüller Péter, DK – a politikus jelenleg az európai parlamentben ül, listáról jutott a parlamentbe.

VIII. kerület: a Momentum kapta a kerületet, Donáth Anna most jelentette be, Pikó Andrást kérték fel jelöltnek. (Cikkünk megjelentése után Pikó András közölte, valóban felkérték, azonban még nem döntött arról, hogy elvállalja-e.) Tegnap este még úgy volt, a jelöltet csak az EP-választás után jelentik be. Józsefvárosban tavaly júliusban időközi polgármester-választást tartottak, akkor a fideszes Sára Botond nagyon megverte az ellenzéki-civil Győri Pétert.

©

IX. kerület: Itt még nincs döntés, a tegnap esti lista szerint még Dorosz Dávid, a Párbeszéd jelöltje indult volna. Jelen állás szerint ez a kerület marad náluk. Külön cikkben foglalkoztunk a kerülettel. Ferencvárosban verhető a Fidesz, ám az ellenzék ismét csak önmagát nyírja ki – írtuk, hiszen öt éve éppen csak nyert a Fidesz, és a kerületben most is hatalmas az ellenzéki pártok nyomulása. Hallani lehetett a korábbi Együtt-politikus Baranyi Krisztina nevét is (aki népszerű, de pártok nem támogatják) és a momentumos (ex-LMP-s) Jancsó Andreáét is, de végül mégis a Párbeszéd vitte el a helyet. Dorosz jelenleg Karácsony Gergely kampánycsapatában is dolgozik. Korábbi beszélgetéseinkben forrásaink azt mondták, az LMP azzal a feltéttellel száll be az együttműködésbe, ha ezt a kerületet megkapja. Baranyi egy civil szervezet jelöltjeként indul.

X. kerület: Somlyódy Csaba, MSZP. Kőbánya is fideszes, öt éve a kormánypárt az összes egyéni helyet elvitte. Somlyódy listán lett helyi képviselő.

XI. kerület: László Imre, DK. Ő is parlamenti képviselő most, korábban volt a Honvédkórház vezetője is. Személyében már egy hónapja megegyezett a három párt.

XII. kerület: Élő Norbert, DK. A kerület a Fidesz egyik bástyája, Pokorni Zoltán vezetésével. Élőről a sajtó legutóbb akkor írt, amikor kiderült, cége 2017 decemberében kibérelt egy önkormányzati ingatlant a XI. kerületben, rá egy hónapra jelezte, meg is akarja venni, méghozzá a környékbeli ingatlanok árának a feléért-harmadáért, 8-9 millió forintért. Élő a cikkek megjelenése után visszatáncolt az áron aluli vásárlástól, az Átlátszó egy évvel ezelőtt a NER egyik legnagyobb túlélőjének nevezte őt.

XIII. kerület: Tóth József, MSZP. Most is ő a polgármester, itt a Fidesz emberemlékezet óta nem nyert, sem országgyűlési, sem önkormányzati választáson.

 

©

XIV. kerület: Horváth Csaba, MSZP. Karácsony Gergely főpolgármesternek indul, zuglói helyét az a Horváth Csaba örökölheti, akit legyőzött az előválasztás első fordulójában. Pártpletykák szerint, ha nem nyer, könnyen véget érhet karrierje. Most fővárosi politikus.

XV. kerület: Németh Angéla, DK. Németh időközi választáson győzött nemrég, de nagy a politikai harc a kerületben, mert jobb- és a baloldal rendre egymásnak feszül. Legutóbb a képviselők a költségvetésről nem tudtak megegyezni. Március 18-án tíz igen, kilenc nem és két tartózkodás mellett harmadjára sem ment át a büdzséről szóló tervezet.

XVI. kerület: Nemes Gábor, DK. Nemes korábban a BKV-s Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) elnöke volt, majd politizálni kezdett. 2018 áprilisában a DK jelöltjeként elindult a XVI. kerületben, majd visszalépett az Együtt politikusa javára.

XVII. kerület: Gy. Németh Erzsébet, DK. A párt fővárosi képviselője jelenleg.

XVIII. kerület: Szaniszló Sándor, MSZP. Fővárosi politikus.

 

©

XIX. kerület: Gajda Péter, MSZP. Most is ő Kispest polgármestere.

XX. kerület: Szabados Ákos volt MSZP-s politikus, aki most függetlenként indul. Most is ő Pesterzsébet polgármestere.

XXI. kerület: Takács Mónika, MSZP. Csepeli politikus, a helyi képviselőtestület tagja. Öt éve egyéniben sikerült nyernie.

XXII. kerület: Havasi Gábor, Momentum.

XXIII. kerület: Momentumé a kerület, de még nem nevezik meg a jelöltet. Ezt tartogatják a többi a többi, későbbi csatlakozó számára. A kerületet huszonöt évig vezette Geiger Ferenc (civil jelöltként, ellenzéki támogatással), de ő nemrég bejelentette visszavonulását.

Az még nem dőlt el, hogy egy újonnan létrehozott ernyőszervezet alatt indulnak a pártok, vagy minden párt logója rajta lesz a szavazólapon, de erről is majd közösen döntenek. Arra számítanak, a kerületek nagy mértékét megnyerik (12-13 kerületet), így többsége lehet Karácsonynak, ha megnyeri a főpolgármester-választást. Az előfordulhat, hogy a képviselőjelöltek bizonyos kerületekben nem közös jelöltként indulnak - példaként Angyalföldet hozták fel, ahol nagyon erős az MSZP támogatottsága -, de erről is közösen döntenek majd.

Sajtóhírek szerint a Momentumban feszültséget okozott a beállás, azonban ez elmondások szerint nem volt túlságosan jelentős.

 

Az LMP és a Jobbik?

A most bejelentett lista nem végleges, néhány helyen még alakulhat, ha sikerült leülni és megegyezni az LMP-vel és a Jobbikkal is, bár utóbbival polgármesteri helyekről nem egyeztetnek. Az MSZP budapesti elnöke, Molnár Zsolt most azt mondta, a jelen lévő pártok megállapodtak abban, hogy az LMP-t még várják, a Jobbikkal viszont csak helyi szinten lehet egyeztetni, velük

polgármesteri szintű megállapodásra nincs lehetőség.

Úgy tudjuk, az LMP-vel hónapok óta megy a tárgyalás, de a párt csak az EP-választás után döntene a konkrétumokról. Ezt a péntek esti tárgyalási fordulón közölte is a párt. Ez a bejelentés arra mindenesetre jó, hogy nyomást helyezzen az MSZP-P, a DK és a Momentum az LMP-re és a Jobbikra, valamint jelezzék, ők eleget tesznek annak a választói igénynek, ami együttműködést akar. Másrészt viszont azért is siettek, hogy legyen elég idő készülni.

Korábbi beszélgetéseink alapján az LMP és a Jobbik beszállásával 4-5 helyet adhattak volna át, most viszont már csak az LMP-ről volt szó, Molnár Zsolt pedig azt mondta, két hely maradt "üres", azzal megvárják az EP-választást, mert az sok mindent befolyásolhat. Két kerületben nem jelentettek be jelöltet: a Ferencvárosban és Soroksáron, vagyis, ezt kaphatja meg az LMP, de az egész nagy kört biztos nem tárgyalják újra.

Az EP-választás hozhat és vihet is az LMP-nek: a bejelentés után tartott háttérbeszélgetésen kiderült, ha az LMP nem jut be az EP-be, akkor

alacsonyabb szinten vehetik be őket

az összefogásba. Ez azt jelenti, hogy vagy kevesebb helyről, vagy alpolgármesteri, képviselőjelölti szinten állapodhatnak meg. Alpolgármesteri helyet a Jobbik is kaphat, de ott meg kell nézni, kiről van szó.

Az LMP-ben továbbra sem egyszerű

A megegyezést nehezíti, hogy az LMP-ben belső feszültségek borzolják a mindennapokat, lázadnak a Puzsérral és a Jobbikkal kötött megállapodás miatt (erről írt a Magyar Hang is), ugyanis abban az is szerepel, hogy a három fél (Puzsér, LMP, Jobbik) a politikai tevékenységét összehangolja, a polgármesterjelöltek, és önkormányzati képviselőjelöltek kiválasztásakor pedig „egymás közt teljes koordinációt akarnak”.

Nem véletlen, hogy a Jobbik már pénteken bejelentette, illegitim az MSZP-P, a DK és a Momentum fent bemutatott kerületi listája. Kérdés azonban, mit akar a Jobbik, hallottunk olyan verziót, hogy Budapestet valamilyen szinten elengednék, és inkább a nyerhető vidéki városokra koncentrálnának. Bár a Jobbik budapesti elnöke, Bencsik János azt mondta, nem engedik el Budapestet, egy másik, magas rangú jobbikos azt mondta,

ebben az elképzelésben van logika.

Az LMP, a Jobbik illetve a Puzsér Róbert mögött álló csapat a megállapodás bejelentése után beintett, egy közös közleményben azt írták, a kétharmad okozóival nem lehet leváltani a kétharmadot, úgy látják, a kapzsiság győzött az elvek felett és itt kizárólag pozíciókkal sefteltek a pártok.

Verhető

Nemrég bemutattuk a Republikon Intézet kutatását arról, hogy Budapest nagy részén legyőzhető a Fidesz. Mind a főpolgármesteri, mind a kerületi polgármesteri versenyeket megnyerheti az ellenzék.

Az elemzőintézet három kategóriába sorolta a kerületeket:

©

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Német állampapírral a klímavédelemért

Német állampapírral a klímavédelemért

Magyar tűzoltók is mennének oltani az amazóniai erdőtüzet

Magyar tűzoltók is mennének oltani az amazóniai erdőtüzet

Vádat emeltek a Jobbik képviselője, Farkas Gergely ellen

Vádat emeltek a Jobbik képviselője, Farkas Gergely ellen

Gyerekotthonból tűnt el egy 13 éves lány

Gyerekotthonból tűnt el egy 13 éves lány

Tízezreket evakuáltak Kínában a Bailu tájfun érkezése miatt

Tízezreket evakuáltak Kínában a Bailu tájfun érkezése miatt

Feljelenti a vizes vb-t szervező céget a Magyar Liberális Párt tagja

Feljelenti a vizes vb-t szervező céget a Magyar Liberális Párt tagja