Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Mi Hazánk Mozgalom bírósághoz fordul a rendőrség tiltó határozata miatt.
Bírósághoz fordult a Mi Hazánk Mozgalom, és mindenképpen megtartja törökszentmiklósi demonstrációját – jelentette be Facebook-oldalán Toroczkai László, miután a rendőrség megtiltotta nekik a rendezvény megtartását. A szélsőjobboldali párt szombaton jelentette be a rendezvényt a rendőrségnek, a cél az lett volna, hogy tiltakozzanak a bűnözés ellen.
Az akciót a Mi Hazánk egy videó miatt hirdette meg, melyen valaki dühöng, emellett két embert is minden ok nélkül megvert. A férfit később letartóztatta a rendőrség. Toroczkai úgy fogalmazott: már az is nekik köszönhető, hogy „az ügyészség megváltoztatta korábbi vérlázító döntését, így végül letartóztatták ezt a közveszélyes bűnözőt”.
Várok egy cigány vezetőt, aki a fenyegetőzések helyett végre arra szólítana fel, hogy a cigányság az ilyen, az utcán ártatlanokat szórakozásból megtámadó bűnözőket vesse ki magából, és ne a becsületesen dolgozókat – tette hozzá.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.