Bocsánatot kért a piarista rend a nagykanizsai óvodai bántalmazás miatt
Egy nagykanizsai egyházi óvodában a szülők szerint az egyik pedagógus szigorú büntetéseket alkalmazott, volt, hogy megpofozta a gyerekeket.
Pofozta, a folyosóra lökte a gyerekeket a szülők szerint az egyházi intézmény vezető óvónője Nagykanizsán. Az eset miatt most Zsódi Viktor piarista tartományfőnök is bocsánatot kért, és emlékeztetett, hogy gyermekvédelmi munkacsoportot hoztak létre.
„A vádak és a rájuk adott hibás, illetve lassú válaszok sebeket ejtettek közösségünkön. Ezért bocsánatot kérünk minden érintett gyermektől és családtól, akiket a bizonytalan és feszült légkör megterhelt” – nyilatkozta a Szemlélek portálnak Zsódi Viktor piarista tartományfőnök. Vagyis az egy héttel ezelőtti, közleményben közölt bocsánatkérést személyes elnézést kérés is követte amiatt, hogy augusztus elején kiderült: gyerekeket bántalmazhattak egy nagykanizsai, egyházi fenntartású óvodában. A rendőrség is nyomoz az ügyben.
A HVG is írt arról, hogy a szülők szerint pofozta és a folyosóra is lökte a gyerekeket az egyházi intézmény vezető óvónője. Az egyik szülő szerint az óvónő azzal védekezett, hogy nem volt más módszere a gyerekek nevelésére.
A szülők panaszt tettek az igazgatónál és a fenntartónál, az óvónő figyelmeztetést kapott, de továbbra is a gyerekek között maradt, amit a szülők nem fogadtak el. Újabb bejelentésük a gyermekvédelmi hatósághoz és a rendőrséghez is eljutott.
Egy nagykanizsai egyházi óvodában a szülők szerint az egyik pedagógus szigorú büntetéseket alkalmazott, volt, hogy megpofozta a gyerekeket.
A Szemléleknek adott interjúban a piarista tartományfőnök arról beszélt: június 4-én érkezett a szülők bejelentése a tavaly létrehozott gyermekvédelmi munkacsoportjukhoz, majd azonnal elkezdődött a belső vizsgálat. Nagykanizsán személyes meghallgatások voltak, és jelentés készült, ezt követően utasítást adtak ki, az intézmény pedig bejelentést tett a gyermekvédelmi hatóságnak, valamint írásbeli figyelmeztetést adott az óvodapedagógusnak.
Zsódi Viktor elmondta: az egyik esetben a belső vizsgálat bizonyította, és a pedagógus is elismerte a határátlépést (udvari futtatás) és egy másik eset (gyermek kilökése) kivizsgálásának elmulasztását. A pofozással kapcsolatban nem egyértelmű a helyzet, ebben hatósági vizsgálat folyik.
Nyitóképünk illusztráció. Fotó: AFP
A világ legnagyobb iparági monstruma él, átalakul, és virul.