szerző:
Joó Hajnalka
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A tavaly képviselői mandátumáról, és nemrég romaügyi biztosi posztjától is megvált fideszes politikus nagykövetként fogja külföldön ismertetni a magyar kormány kiemelt fontosságú társadalmi ügyekkel kapcsolatos eredményeit és céljait.

Rendkívüli és meghatalmazott nagykövetnek nevezte ki Balog Zoltán a köztársasági elnök – derült ki Áder János egy még május 31-i, Magyar Közlönyben megjelent határozatából. 

A szűkszavú határozatból ezen túlmenően csak annyi derült ki, hogy a volt erőforrásminisztert a külgazdasági és külügyminiszter előterjesztésére nevezte ki az államfő, ám az nem, hogy Balog Zoltán mely országban fogja hazánkat képviselni.

A külügyminisztérium sajtóosztálya kedd estére válaszolt a kinevezés körülményeit és az új nagykövet feladatait firtató kérdésünkre: eszerint Balog Zoltán

nagykövetként fogja külföldön ismertetni a magyar kormány kiemelt fontosságú társadalmi ügyekkel kapcsolatos eredményeit és céljait.

Bár a válaszból továbbra sem derül ki, hogy mindezt mely országban teszi majd a képviselői mandátumáról már tavaly lemondott, de egy hónapja romaügyi biztosi posztjától is megvált politikus, fideszes forrásból úgy tudjuk: Balog Zoltán posztja afféle utazó nagyköveti pozíció lesz, és nem egy adott helyen, hanem kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerét kamatoztatva adott ügyekben képviseli majd a magyar kormányt külföldön.

Balog mellesleg nemcsak nagykövetként teszi majd mindezt: a Fidesz pártalapítványa, a Polgári Magyarországért Alapítvány elnökeként már tavaly bejelentette, hogy a PMA fontos európai fővárosokban – köztük Brüsszelben - kíván irodát nyitni, amelyekben azokat a gondolatokat képviselnék, amelyet itthon a Fidesz és a kormány is: a migráció elutasítását, az antiglobalizmust és Európa tradicionális, keresztény értékeihez való visszatérést.

Balog Zoltánnak nem ez az egyetlen új pozíciója: a hétfői Magyar Közlöny alapján pár órája írtuk meg, hogy Orbán Viktor a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) felügyelő testülete kormányzati delegáltjának nevezte ki.

A 2018-as választáson a Fidesz országos listájáról parlamentbe jutott fideszes politikus tavaly szeptemberben mondott le mandátumáról, mondván lelkészi hivatásának szeretné szentelni az idejét, de nem hagyta el teljesen a közéletet: a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke maradt, illetve egy ideig a miniszterelnök romaügyi biztosa maradt. Ez utóbbi feladatait április elején vette át tőle Vecsei Miklós, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetője.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
104 menedékkérőt mentett ki egy hajó Olaszországnál egy gumicsónakból

104 menedékkérőt mentett ki egy hajó Olaszországnál egy gumicsónakból

Hajléktalan szépségnap

Hajléktalan szépségnap

Balavány György: Nem győztük le és vágtuk zsebre az oroszlánt

Balavány György: Nem győztük le és vágtuk zsebre az oroszlánt

Két magyar városban egészségtelen, négyben kifogásolt a levegő minősége

Két magyar városban egészségtelen, négyben kifogásolt a levegő minősége

Megismételhetik a polgármester-választást Jászberényben

Megismételhetik a polgármester-választást Jászberényben

Egy pillanatra 330 forintnál kevesebbe került egy euró

Egy pillanatra 330 forintnál kevesebbe került egy euró