Szombaton, július 6-án lesz a 24. Budapest Pride felvonulás, friss hír, hogy Toroczkaiék, a Mi Hazánk Mozgalom nem tüntethetnek a felvonulás útvonalán. Idén több verbális támadás is érte a meleg közösséget, a kormányzati holdudvar egy tagja száraz kutyapiszokhoz hasonlította őket, Kövér László házelnök pedig azt mondta, hogy „normális homoszexuális tudja, hogy a világ rendje micsoda, hogy ő így született, ilyenné lett. Próbál ehhez a világhoz alkalmazkodni úgy, hogy nem tartja magát feltétlenül egyenrangúnak.”
A Forbesnak adott interjújában Nádasdy Ádám író a melegekről azt mondta:
Megrögzött optimista vagyok. Szerencsére azt lehet látni, hogy egyre kevesebb ember háborodik fel a melegeken. De még mindig nem elegen mernek előbújni ahhoz, hogy minden ember ismerjen közelebbről, személyesen meleg párokat. Vagyis valószínűleg minden ember ismer ilyeneket, csak nem tudja. Itt van például Kövér úr, a parlamenti elnök, nyilván nem tudja, hogy a szomszédságában, a közeli közértben vagy gyerekei pedagógusai közt is lehetnek melegek. És nem ismeri Leo Varadkart, a derék ír miniszterelnököt sem, aki szintén meleg.
Kimegy a Pride felvonulásra, annak ellenére, hogy egy kicsit még ingatag az egészségi állapota a műtét és a betegség után. „Végül is egy nagy mulatság az egész, jólesik ott együtt lenni annyi meleggel. És még mindig csak egy ilyen nap van az évben, hogy zavartalanul lehet csókolózni az utcán.”
Kiderült az interjúból, Londonba költözik majd. „Jövök-megyek majd, egy-egy hónapra hazajövök, kettőt-hármat ott leszek. Fenntartom az itthoni életemet, de testsúlyomat londoni lábamra helyezem át. Elég volt az ingázásból.”
Korábban Nádasdy Ádám fogta Katona József kétszáz évvel ezelőtt írt drámáját, a Bánk bánt, és fogyaszthatóvá tette.