Magyar Nemzet: 12 évre küldené az ügyészség fegyházba Gyárfás Tamást

Beismerő vallomást kér az ügyészség a Fenyő-gyilkosság ügyében.

  • hvg.hu hvg.hu
Magyar Nemzet: 12 évre küldené az ügyészség fegyházba Gyárfás Tamást

A Magyar Nemzet úgy értesült, a Fővárosi Főügyészség tizenkét év fegyházbüntetést ajánl Gyárfás Tamásnak, ha beismeri, hogy ő adta ki a megbízást Fenyő János meggyilkolására. A lap úgy tudja, hogy a nyomozás tovább folytatódik, ugyanis legalább tucatnyian vehettek részt a gyilkosságban a már elítélt Josef Rohácon kívül.

Gyárfás Tamás az eljárás során végig tagadta a gyanúsítást, majd a vádat is. A védekezésének az alapja az, hogy már korábban, 1997-re lezárult az üzleti vitája Fenyővel, ráadásul számára kedvezően, amiről hivatalos irat is született, így szerinte nem életszerű, hogy egy évvel később bárkit megbízott volna egy bérgyilkossággal.

 

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

És akkor hiába értékelte nagyra Orbán Matolcsyt, Varga csak megnézte, legalább az aranytartalék megvan-e még

Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.