Abu-Dzabi érdeklődik a Magyarországról Lázárék által kiengedett, rejtélyes múltú Klimt-kép iránt
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
A pár enni ugyan adott neki, de egyéb módon nem gondoskodott róla.
Letartóztattak egy férfit és egy nőt, akik éveken keresztül ellopták és elköltötték idős kerekesszékes lakótársuk nyugdíját, majd amikor az rosszul lett, nem segítettek neki, még orvost sem hívtak hozzá, hagyták őt meghalni.
A rendőrség a párt és ismeretlen helyen tartózkodó harmadik társukat nyereségvágyból, védekezésre korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsítja.
Budapest Környéki Törvényszék közleménye szerint a bűncselekmény idején 69 éves sértett mindkét lábát korábban amputálták, a férfi tolószékkel közlekedett, a családjával összeveszett, alkoholista volt. Ugyanabban az albérletben lakott 2006-ban, mint az elsőrendű gyanúsított, ott ismerkedtek meg egymással.
Ezt követően a vádlott, majd későbbi élettársa albérletről albérletre hurcolták a férfit. Étellel ugyan ellátták, de ezen felül nem gondoskodtak róla.
Megdöbbentő részletek derülnek ki Alfred Weidinger osztrák művészettörténésznek a kép történetét felkutató tanulmányából.
Kényes téma lett a kormány számára, hogy mennyit költenek adófizetői pénzekből a védett személyek hivatalos külföldi útjaira.
4,6 százalékra gyorsult az infláció. Legnagyobb mértékben a háztartási energia, azon belül a vezetékes gáz drágult.
A MÁV közlése szerint a délelőtt folyamán állhat helyre a menetrend.
Alsó hangon hatmillió forintot viselt magán.
Új eszközöket kaphat a rendőrség a rendzavarók távoltartására.
A politikus azt mondja, ők nem elemezgetni akarják a politikát, hanem értékek mentén építenének közösséget.