„Hinni akarjuk, hogy igazságot a bíróság szolgáltat.
B. Krisztián szabadulása iszonytató üzenet lenne minden áldozatnak, az összes hozzátartozónak, és az egész társadalomnak”
– írták az EZT NEM! - Sárga rózsával az igazságért tüntetés szervezői. Felhívásukra több százan mentek el a Clark Ádám térre és vittek magukkal sárga rózsát – a kapcsolati erőszak elleni küzdelem nemzetközi jelképét –, amit aztán egy rövid séta után az Alkotmánybíróság Donáti utcai épülete előtt tettek le.
A virágokkal az alkotmánybírákra próbálnak nyomást gyakorolni, akik kedden döntenek arról, helyt adnak-e a lúgos orvosként ismert Bene Krisztián alkotmányjogi panaszának. A férfit tavaly nyáron a volt barátnőjének, Renner Erikának életveszélyt okozó tesi sértés és más bűncselekmények miatt jogerősen 11 év börtönbüntetésre ítélte a Kúria, most is rács mögött van.
B. tavaly októberben azért fordult az Alkotmánybírósághoz, mert alkotmányellenesnek tartja a Kúria ítéletét, mondván, megfosztották az érdemi felülvizsgálati jogától. Azt kéri, semmisítsék meg az ítéletet, és tárgyalják újra az ügyét harmadfokon.
Az Index azt írja, nem biztos, hogy kedden döntést hoz a testület, az is előfordulhat, hogy elhalasztják azt. A lap által megkérdezett jogászok szerint alapos a panasz, valóban sérülhettek B. Krisztián alkotmányos jogai, ha pedig az Alkotmánybíróság szerint is ez történt, akkor megsemmisítik a jogerős ítéletet, és akár szabadlábra is kerülhet a lúgos orvosként ismert férfi.