szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az ügyészség egy nővel és annak élettársával szemben is vádat emelt kiskorú veszélyeztetése miatt, mert a gyermek mellett ittak és erőszakosan viselkedtek.

A vádirat szerint a nő korábbi kapcsolatából származó 9 éves kislányát együtt nevelte az élettársával. Idén januárban egy este a pár vértesszőlősi házába ment vendégségbe egy rokonuk, akivel együtt ittak. A piálás közben az anya és a rokon összevesztek, a nő úgy pofon ütötte, hogy eleredt a vér az orrából. A nő élettársa erre előkapta a gáz-riasztófegyverét, amivel hadonászni kezdett, majd a nő fejéhez tartotta a fegyvert, és azzal fenyegette, hogy lelövi.

A közlemény szerint legalább egy lövés el is dördült, amit a gyerek is hallott. Ezután a nő kérésére a kislánya telefonon kihívta a rendőröket.

Az anya rokona a könnyű testi sértés miatt, míg a nő a lelövéssel fenyegetés miatt nem élt magánindítvánnyal.

Az ügyészség most azt indítványozta, hogy a bíróság a vádlottakat felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje, a férfitől a fegyvert pedig kobozza el.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!