Az orvosok gyakran cselédnek nézik őket, és senki nem vesz tudomást a gondjaikról

A tűzvonalban dolgoznak, mégis mintha láthatatlanok lennének. Senki nem vesz tudomást a gondjaikról. A háziorvosok mellett kötelezően alkalmazott szakképzett nővérek legalábbis úgy érzik, hogy sajátos státusuk miatt az egészségügy páriáinak számítanak. Ők ugyanis nem tartoznak a „folyamatosan emeljük az egészségügyben dolgozók bérét” kezdetű kormányzati sláger hatálya alá.

Mivel a társadalombiztosító pontos adatokat közöl a gyermek- és felnőtt-, valamint fogorvosi alapellátásról, nem nehéz kikalkulálni, hogy mintegy 10 ezer szakdolgozó szenvedi a kettősség hátrányait. Amikor ugyanis a törvényi kötelezettségnek kell megfelelni, hogy tudniillik rendelkezzenek megfelelő képzettséggel, vegyenek részt a kötelező továbbképzéseken, fizessék a kamarai tagdíjat, akkor szakdolgozónak számítanak. Amikor viszont a szakdolgozói bértábla szerinti, kötelezően fizetendő illetményeket emeli a kormány, róluk szó sem esik. A közel két évtizede véghezvitt praxisprivatizáció következménye, hogy a magánvállalkozóként dolgozó orvosok szerződnek a társadalombiztosítóval, és a tb-től kapott összegből – tavaly ez átlagosan havi 1,7 millió forint volt – kell kifizetniük az alkalmazottak bérét, a rezsit és az orvosi jövedelmet.

Nem is lenne semmi gond az alapellátásban foglalkoztatott szakdolgozóknak kifizetett bérekkel, ha valódi piaci feltételek lennének. Hiszen elvileg alku tárgya, hogy a kínált bérért elszegődik-e a nővér egy háziorvos mellé, és hogy továbbáll-e, ha bére nem növekszik a vele azonos végzettségű, de szakrendelőben vagy kórházban dolgozó kollégái fizetéséhez hasonlóan.

Hiába keresett szakma a nővéreké, vidéken – még csak nem is az isten háta mögött – erős gátja az állásváltoztatásnak a nehezen kivitelezhető és időigényes ingázás. A többség nem is mer szembeszállni az egy személyben főnök és munkáltató orvossal. Sokan pedig, akik már leszolgáltak egy-két évtizedet kórházi osztályokon három műszakos beosztásban, középkorúként már nem tudnák újra ezt a fokozott fizikai és mentális megterhelést vállalni.

Ápolók tüntetése 2015-ben. Út szélén hagyottak

Túry Gergely

A fővárosban jellemzően jobb a nővérek alkupozíciója, hiszen ott könnyebben lehet másik, megfelelőbb állást találni. Kellő határozottsággal itt a többféle szakképesítéssel is rendelkező nővérek kiharcolhatják a szakdolgozói bértáblának megfelelő, havi 400 ezer forintos bruttót, ami nagyjából 260–270 ezres nettót jelent. Ám ez egészen kivételes, az átlag legfeljebb nettó 200 ezer. Az érdekérvényesítésben gyengén teljesítők viszont, kiváltképp vidéken, kénytelenek beérni a garantált bérminimum körüli nettó 130–150 ezer forinttal. Az sem példa nélküli, hogy a járulékfizetést megspórolva, jövedelemkiegészítésként, zsebbe fizet egyik-másik munkáltató, ami viszont majd a nyugdíj megállapításánál üt vissza.

A jogalkotók csőlátása nemcsak a közfinanszírozásból közszolgálatot teljesítő, de a magán-alapellátási praxisban foglalkoztatottakat is diszkriminálja. A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara sikerként könyveli el, hogy az eddig a béremeléseknél ugyancsak figyelmen kívül hagyott, az önkormányzatok bérlistáján szereplő védőnők, végzettségüknek megfelelően, mostantól a szakdolgozókkal azonos bértábla szerint kapják a fizetésemelést. A kamara most azt pedzegeti, hogy a közalkalmazotti jogviszonyban foglalkoztatott alapellátási szakdolgozók – ezernél is többen lehetnek ilyenek – miért nem jogosultak ugyanerre a besorolásra.

Túry Gergely

A betegek a kormánypropagandát hallva azt hiszik, hogy a nővérek egyre-másra kapják a béremeléseket. „Valójában még a címzetten nekünk szánt, külön elszámolási soron számfejtett, 2014 óta havonta a praxisfinanszírozással együtt elküldött bruttó 20, nettó 10 ezer forint bérkiegészítést is csak a kollégák 6 százaléka kapja meg” – panaszolják a közösségi médiában érdekképviseleti csoportot szervező alapellátási dolgozók. Az önkormányzatok egy része is fittyet hány a bérpótlék célba juttatására: a kamara úgy tudja, hogy az önkormányzati státusban lévő alapellátási nővérek 40 százaléka sem kapja meg a neki járó pénzt.

A panaszlistát az anyagi természetű gondok vezetik, és nem is csak a fizetésemelések elmaradásával kapcsolatban: például a fekvőbetegekhez napi rendszerességgel kijáró nővérek gépkocsihasználatát sem honorálják. De a munkaterhelés, a szabadság kiadása, a jogvédelem és a biztonság is neuralgikus ponttá vált.

Egykoron, a privatizálás előtti időkben, az orvos mellett írnok dolgozott, ő látta el az adminisztratív teendőket. Ennek köszönhetően a körzeti nővér az ideje nagy részét a kompetenciájába tartozó szakfeladatok ellátásának szentelhette. Most ő az adminisztrátor, az informatikai „szakértő”, s egyre gyakrabban a betegútszervező is.

„Míg a páciensek jelentős része ódzkodik attól, hogy háziorvosát a rendelési időn kívül megkeresse problémájával, kérdésével, a nővéreket a nap 24 órájában felhívják, vidéken akár a lakásukon is megkeresik. A szabadságunkat kivenni csak kölcsönösségi alapon tudjuk, más praxisokban helyettesítjük a kollégákat, hogy aztán mi is pihenni tudjunk néhány napot a családunkkal” – sorolták a HVG-nek érthető okokból név nélkül nyilatkozó nővérek, mi minden nehezíti az életüket.

A 100 ezer főnél is nagyobb létszámú egészségügyi szakdolgozói rétegben nem sokat számít a néhány ezer alapellátási asszisztens elégedetlensége. Teljesen magukra vannak hagyva, nem áll mögöttük munkahelyi jogász, sőt ma már a biztonságukért is aggódniuk kell. „A kórházakban, rendelőkben van portás, biztonsági őr, rendész. Este a rendelőben gyakran csak két idősebb nő van – az orvos és a nővér. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő nemrégiben körlevélben figyelmeztette a praxisokat, hogy többfős, agresszívan viselkedő, antidepresszáns-receptet követelő csoport bukkanhat fel. Igen, nálunk már jártak. És mit tehetünk? Azt nem írták” – adott látleletet az orvosokat is érintő, új keletű ijedelemről egy Pest megyei nővér.

Bár a politikai közbeszéd csak arról szól, hogy a háziorvosok kiöregednek, és nincs utánpótlás, mind több praxis betöltetlen, ez egyre inkább féligazság. Ma már nem ritka, ha azért nem kap működési engedélyt egy háziorvos, mert nem talál a rendelőbe szakképzett nővér munkatársat, aki kevés pénzért sokat dolgozna úgy, hogy még csak meg sem becsülik.

GÁTI JÚLIA