A minisztérium szerint a gyöngyöspatai gyerekek érdeke, hogy ne pénzzel kárpótolják őket

A tárca szerint mivel az oktatásban érte hátrány a roma gyerekeket, képzésekkel lehet kártalanítani őket.

  • hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI
A minisztérium szerint a gyöngyöspatai gyerekek érdeke, hogy ne pénzzel kárpótolják őket

A gyöngyöspatai roma gyerekek érdekeit kell szem előtt tartani – így reagált a nemzetiségi ombudsmanhelyettes nyilatkozatára az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.

A tárca közleménye szerint Gyöngyöspatán a szegregáció „a balliberális kormány idején, az önkormányzati iskolafenntartás időszakában alakult ki. 2010 után, amikor az állam átvette az iskolák fenntartását, többek között az esélyegyenlőség biztosítása érdekében, megszüntette ezt az állapotot az iskolában.”

A 24.hu írta meg korábban, hogy valóban kettéosztható a vizsgált időszak, de máshogy, mint azt az Emmi állítja. A 2004 és 2012 közötti időszakra, amikor az oktatás színvonalával kapcsolatban is megállapította a bíróság a diszkriminációt, 500 ezer forintos kártérítést kapnak félévenként a gyerekek,

a 2012 és 2017 közötti időszakra pedig, amikor már csak a fizikai szegregáció tényét állapították meg, 300 ezer forintot ítéltek oda nekik.

A közlemény emlékeztet, hogy a korábbi szegregáció miatt indított és évek óta tartó perben a bíróság végül kimondta, hogy az államnak és az önkormányzatnak 100 millió forintos kártérítést kell fizetnie a roma családoknak.

"Mi nem vitatjuk, hogy kár érte a gyerekeket, a minisztérium álláspontja azonban az, hogy elsősorban a gyöngyöspatai roma gyerekek érdekeit kell szem előtt tartani:

az oktatásban érte őket kár, ezért nem pénzzel, hanem oktatással, fejlesztésekkel, képzéssel, nyelvtanulással kell kárpótolni ezeket a gyerekeket.

Ezzel tudunk segíteni nekik abban, hogy boldoguljanak az életben, hogy érettségit, szakmát szerezzenek, és akik tudnak, azok továbbtanuljanak. Így lesz ezeknek a gyerekeknek a jövőben munkájuk, jövedelmük, megélhetésük.”

– írja a tárca közleményében.

Az Emmi azt közölte, ma már minden tankerületi központban antiszegregációs munkacsoport működik azért, hogy elősegítse az integrációs törekvéseket, „kiemelt feladatként foglalkozunk a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók megsegítésével, integrációjával”.

Szerdán a nemzetiségi ombudsmanhelyettes azt írta, hogy az elmúlt napokban aggodalommal követte az oktatási szegregáció miatt megítélt kártérítésekkel kapcsolatos gyöngyöspatai eseményeket, részletesen vizsgálni fogja a történteket és elvi állásfoglalást ad ki.