A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A március 15-e utáni héten kezdik postázni az íveket.
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkárral beszélgetett a Magyar Hírlap, többek közt határvédelemről, a Fidesz és az Európai Néppárt ügyéről, az új nemzeti konzultációról és a hozzánk is begyűrűzött koronavírusról.
Kovács a konzultációról szólva azt mondta, ez az eszköz bevált, mert "egyedülálló ez a közvetlen kapcsolat a társadalom és a kormányzat között, az eddigi visszajelzések alapján pedig az emberek értékelik a lehetőséget". Szerinte volt olyan, hogy több mint kétmillióan válaszoltak. Az államtitkár ezután hozzátette,
a március 15-e utáni héten kezdődhet az ívek postázása, és remélik, hogy a koronavírussal kapcsolatos kihívások nem fognak „bekavarni”.
Az államtitkár azt is mondta, hogy kormányzati szóvivőként pártügyekben nem nyilvánulna meg, de az Európai Néppárt és a Fidesz ügyéről annyit elmondhat, hogy "nem nálunk pattog a labda". "A Fidesz elvei változatlanok, miközben az EPP folyamatosan balra sodródik" – mondta Kovács Zoltán.
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Kvízjátékunk egyszerű: a négy megadott névből három a képzelet szüleménye, egy pedig valóban létezik.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.