Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Egy sajtós munkatársuk anyja ápolóként érintkezett fertőzött beteggel.
Óvintézkedéseket vezetett be a Demokratikus Koalíció, miután kiderült, hogy egyik munkatársuk veszélyeztetett.
Erről Molnár Csaba, a párt alelnöke beszélt a Facebookon közzétett videóban.
Az érintett kommunikációs munkatárs anyja ápolónő, és ő látta el a János-kórházban az egyik fertőzött beteget. A veszélybe került alkalmazott magával Gyurcsány Ferenccel is tartózkodott egy irodában, és más politikusokkal is.
A hvg.hu tudomása szerint nincsenek tünetei sem a DK-munkatársnak, sem az anyjának.
Molnár azt mondta, az érintett ápolókon el fogják végezni a koronavírustesztet. Az illető munkatárs két hétre házi karanténba kerül. A DK központi irodája csütörtökön bezárt, mindenki otthonról dolgozik. Felvették a kapcsolatot Pintér Sándor belügyminiszterrel, akit tájékoztattak a helyzetről, mivel rajtuk keresztül más politikusok is veszélyeztetettek lehetnek.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.