szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Magyarország a világ egyik legnagyobb exportőre ennek az alapanyagnak, de mostantól nem lehet kivinni az országból.

Koronavírus-világjárvány
Már meghaladja az ötmilliót a koronavírussal megfertőzöttek száma a világon, és több mint háromszázezren vesztették életüket a betegség miatt, a járvány gazdasági hatásai pedig felbecsülhetetlenek. A járvány terjedése már több országban lassul, több helyen elkezdték enyhíteni a korlátozásokat, Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartson velünk, olvassa cikksorozatunkat.
Friss cikkek a témában

„A kormány újabb rendkívüli intézkedést hozott a magyar emberek egészségügyi ellátása védelme érdekében a veszélyhelyzet idejére. Megtiltotta egy a koronavírus-betegek gyógyításában alkalmazott gyógyszer-alapanyag kivitelét Magyarországról” – írja közleményében a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

Egy most megjelent kormányrendelet szerint „a veszélyhelyzet idején tilos hydroxychloroquine-sulfate hatóanyagot, valamint ilyen hatóanyagot tartalmazó gyógyszert és gyógyszergyártás köztes termékét Magyarországról kereskedelmi forgalomban kivinni”.

A tájékoztató szerint ezt az alapanyagot olyan gyógyszer előállítására használják, amelyet a koronavírus-betegek kezelése során is alkalmaznak már több országban is. Miután Magyarország a világ egyik legnagyobb exportőre ennek az alapanyagnak, most első a magyar lakosság védelme és gyógyszerellátásának biztosítása – írták.

A tilalom szerda délután 4 órakor már hatályba is lép. „Az e rendelet szerinti tilalmat a gyógyszernek az e rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő kereskedelmi forgalomban történő kivitelére is alkalmazni kell” – áll a Magyar Közlönyben.

A kormányrendelet szerint a tilalom nem vonatkozik a gyógyszernek a kormány külön engedélyével a nemzetközi kötelezettségeken alapuló humanitárius segítségnyújtás keretében végzett kereskedelmi forgalomban történő kivitelére, valamint azon gyógyszerek kereskedelmi forgalomban történő kivitelére, amelyekből a magyarországi ellátás zavartalansága biztosításához szükséges mennyiség rendelkezésre áll, és erről az ügyfél kérésére az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) igazolást állított ki. Azonban ez az igazolás visszavonható.

Orbán Viktor kedden arról tájékoztatta a közvéleményt közösségi oldalon, hogy védőfelszerelés és lélegeztetőgép érkezett az országba külföldről:

Orbán: 3 millió maszk és 86 lélegeztetőgép jött Kínából

Rendeletben kötelezte a kormány az önkormányzatokat a 70 évnél idősebbek és a kötelező karanténba zártak ellátására, Ferencvárosban a felszabaduló önkormányzati dolgozókkal oldanák meg a feladatot. Beszéltünk olyannal, aki nem örül ennek.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.
Megszüntetik az e-recept könnyített kiváltását

Megszüntetik az e-recept könnyített kiváltását

Digitális orosz rulett: Botcsinálta ERP-rendszer-kiválasztás

Digitális orosz rulett: Botcsinálta ERP-rendszer-kiválasztás

Elkészült a Facebook új alkalmazása, a TikTok ihlette

Elkészült a Facebook új alkalmazása, a TikTok ihlette