Az ügyben látszólag formai, eljárási kérdésekről volt szó, de a döntés mindenképp érdekes akkor, amikor a miniszterelnök és pártja harcot hirdetett a „börtönbiznisz” ellen, sőt a parlamenti többség törvényt is hozott „a börtönzsúfoltsági kártalanításokkal kapcsolatos visszaélések megszüntetése érdekében szükséges haladéktalan intézkedésekről”, vagyis a bíróságok által már jogerősen megítélt kártérítések kifizetésének felfüggesztéséről. Ez annak ellenére történt, hogy a kártérítések jogalapja az ugyanezen többség által 2017-ben hozott törvény, amely az Emberi Jogok Európai Bíróságán történt többszöri elmarasztalás nyomán született.

A most elbírált alkotmányjogi panasz arról szólt, hogy a panaszos (hogy miért ítélték el, az a határozatból nem derül ki) az öt éves fogságát „alapvető jogait sértő” körülmények között töltötte – ezek mibenlétét nem részletezte –, de a bíróság érdemi vizsgálat nélkül elutasította a kártalanítási kérelmét. Először azért, mert a panaszt és a kérelmet egyszerre adta be, pedig a panaszt előbb kellett volna. Egy későbbi kártalanítási kérelmét pedig azzal az érvvel dobták vissza, hogy erről korábban már döntöttek.

Az Ab határozata hangsúlyozza: „az indítványozónak törvényben biztosított lehetősége volt arra, hogy az alapvető jogait sértő elhelyezési körülmények miatt kártalanítási igénnyel lépjen fel, és ezt az igényét bíróság előtt érvényesítse.” A bíróság tévedett akkor, amikor a második kérelmet is érdemi vizsgálat nélkül utasította el, mert a korábbi döntés, amelyre hivatkozott, szintén érdemi vizsgálat nélkül született. Vagyis a beadványt ténylegesen egyszer sem tárgyalták meg. „A bíróságok eljárása elvonta az indítványozót a törvényes bíróhoz való jogától, ezért helye volt a támadott bírósági határozatok megsemmisítésének.” Ebből természetesen még nem következik az, hogy a panaszos tényleg kap kártérítést, de a bíróság köteles erről érdemi vizsgálat után dönteni.