szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nem lenne szükség parlamenti felhatalmazásra a válsághelyzet meghosszabbításához.

Koronavírus-világjárvány
Több mint 11,5 millióan fertőződtek meg, és csaknem 600 ezer beteg halálát okozta a 2019 végén kitört koronavírus-járvány világszerte. A pandémia felbecsülhetetlen gazdasági károkat okozott annak ellenére, hogy a járvány csillapodásával mind több országban elkezdték enyhíteni a korlátozásokat. (Igaz, több helyen már ismét szigorításokat vezettek be.) Igyekszünk mindenről tájékoztatni olvasóinkat, tartsanak velünk, olvassák cikksorozatunkat.
Friss cikkek a témában

Az országos tiszti főorvos javaslatára – miniszteri előterjesztés után – egészségügyi válsághelyzetet rendelhet el a kormány, ha a Parlament elfogadja a veszélyhelyzet megszüntetéséhez benyújtott átmeneti szabályokat.

©

A tervezet szerint a kormány akkor rendelhet el válsághelyzetet, ha

  • nemzetközi horderejű közegészségügyi-járványügyi szükséghelyzet,
  • az emberek életét, testi épségét, vagy az egészségügyi ellátást veszélyezetető körülmény következik be.

Az országos tiszti főorvos követi a helyzetet, ha a feltételek nem állnak fenn, kezdeményezi a kormányrendelet visszavonását, amit a kormány köteles lenne megtenni.

Az egészségügyi válsághelyzetet elrendelő kormányrendelet

legfeljebb hat hónapig marad hatályban, kivéve ha a kormány annak hatályát meghosszabbítja.

Akkor hosszabbíthat a kormány, ha a válsághelyzet elrendelésének feltételei még fennállnak. Erről az Országgyűlés egészségüggyel foglalkozó bizottságában kellene beszámolni (vagyis nincs szó semmilyen parlamenti felhatalmazásról, jóváhagyásról).

Válsághelyzetet az egész országra, vagy annak bármely területére elrendelhet a kormány, illetve működtetheti az operatív törzset.

Az operatív törzs ülése
©

Egészségügyi válsághelyzetben kormányrendelettel korlátozható vagy megtiltható a többi között

  • minden olyan intézmény és létesítmény működése, illetve rendezvény és tevékenység, amely járvány terjedését elősegítheti,
  • az üzletek működése, nyitva tartása, egyes termékek árusítása, fogyasztása,
  • a személyforgalom, az áruszállítás,
  • az emberek személyes érintkezése,
  • az intézménylátogatás,
  • az egyes területek elhagyása,
  • egészségügyi szolgáltatások igénybevétele.

A kormány a szükséges mértékben, arányosan gyakorolhatja a jogkörét, kijárási korlátozást nem vezethet be.

A törvényben felhatalmazást kap a kormány, hogy a járvány megelőzése, a következményeinek elhárítása érdekében

rendeletével egyes törvények alkalmazását felfüggesztheti, törvényi rendelkezésektől eltérhet, és egyéb rendkívüli intézkedéseket hozhat.

Ez csak a veszélyhelyzetben lenne igaz, ami nem azonos az egészségügyi válsághelyzettel.*

*A cikket megjelenése után pontosítottuk.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!
Nem hitte, hogy súlyos a járvány, kórházban fertőzött egy temesvári orvosi asszisztens

Nem hitte, hogy súlyos a járvány, kórházban fertőzött egy temesvári orvosi asszisztens

Nem vezetnek be kijárási tilalmat Belgrádban, engedtek a tüntetőknek

Nem vezetnek be kijárási tilalmat Belgrádban, engedtek a tüntetőknek

Mihez képest mennyi a pedofil Kaleta Gábor büntetése? – Jogtudományi háttér

Mihez képest mennyi a pedofil Kaleta Gábor büntetése? – Jogtudományi háttér