Az Európai Bíróság ítélete után azt várják a civil szervezetek, hogy a kormány kezdeményezze a civiltörvény hatályon kívül helyezését, mivel az uniós testület kimondta, az jogellenes.
A Fülke vendége ezen a héten Vig Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatója.
Azonban van ennek az ítéletnek egy furcsa kormányzati interpretációja. Varga Judit igazságügyi miniszter és Orbán Viktor miniszterelnök is arra utalt, hogy a bíróság szerint nincs semmi baj a törvénnyel, ugyanis a testület megerősítette a civil törvény céljának jogszerűségét. Varga azt mondta, a „külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló magyar szabályozásnak is ez a célkitűzése, amelynek jogszerűségét a bíróság mai ítélete megerősítette.” Hol az igazság? Erről is beszélgetünk.
De szóba kerül az is, hogy:
- milyen állapotban van a magyar jogállamiság,
- miért van szükség jogállami garanciákra,
- mi a hasonlóság Orbán Viktor és egy porszívóügynök között,
- van-e különbség egy civil szervezetnek adott külföldi támogatás és egy orosz vagy kínai kormányzati hitel között,
- érdemes-e ellenállni?
Vig úgy fogalmaz:
ha tudjuk, hogy igazunk van, akkor megéri küzdeni.
Adásunkat itt hallgathatja meg: