Sokba lesz nekünk Orbánék választási osztogatása
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Ma lett volna 88 éves a volt miniszterelnök.
Ebből az alkalomból emlékezett meg az MSZP elnöke pártvezető elődjéről. Tóth Bertalan elmondta, hogy pártja emlékezik és erőt merít Horn Gyula örökségéből. Szerinte ez utóbbiból az egyik legfontosabb Horn elköteleződése az európai integráció mellett, a másik fontos érdeme, hogy hitt a „jó kormányzásban”.
Horn Gyula hét évvel ezelőtt, 2013. június 19-én hunyt el. Lapunkban állandó szerzőnk, Tamás Gáspár Miklós emlékezett meg róla.
TGM: Horn Gyula meghalt
Nekrológ egy érdekes emberről, aki elképesztő paradoxonokat testesített meg. Aki bizonyos értelemben régimódi „kommunista" maradt, akinek nagyobb megtiszteltetés volt a KB-osztályvezetői és miniszterhelyettesi poszt a Magyar Népköztársaságban, mint a miniszterelnöki „beosztás" a Magyar Köztársaságban, de aki semmire se tartotta Grósz Károly szónoklatát a fehérterrorról: az ilyesmit nem fenyegető beszédekkel kell megelőzni, hanem gyors és radikális kompromisszumokkal.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány, ezúttal sem mérlegelve azok költségvetési következményeit.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
Azt még nem tudni pontosan, mi célból.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.