Feladta magát a velencei rablás utolsó gyanúsítottja is

Önként jelentkezett a rendőrségen az a 16 éves fiú, aki ellen a velencei rablás miatt adtak ki körözést. A négy lehetséges elkövető közül már az összes rendőrkézen van.

  • hvg.hu hvg.hu
Feladta magát a velencei rablás utolsó gyanúsítottja is

Feladta magát annak a négyfős bandának az utolsó tagja, akik kiraboltak egy velencei házaspárt az otthonában. A 16 éves budapesti fiú szerda este önként jelentkezett a rendőrségen, ahol a rendőrök őrizetbe vették, majd rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, és kezdeményezték a letartóztatását.

Vasárnap hajnalban tört rá három fegyveres egy alvó nyugdíjas házaspárra, akiket az értékeik átadására kényszerítettek. A sértettek több millió forintnyi készpénzt és ékszereket adtak át a rablóknak, akik a ház előtt várakozó taxival menekültek el, amit negyedik társuk vezetett.

A rendőrök néhány órán belül azonosították, majd elfogták a menekülésre szolgáló taxi 24 éves budapesti sofőrjét. Ezt követően hétfőn hajnalban a rendőrök a Terrorelhárítási Központ segítségével Budapesten elfogták a bűncselekmény másik két gyanúsítottját, egy 26 éves ugyancsak budapesti nőt és egy 17 éves fiatalt.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói mindhármukat rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vételük mellett – gyanúsítottként hallgatták ki, és előterjesztést tettek letartóztatásukra.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.