Egy EU-csúcs kellett, hogy Orbán Viktor végre megszólaljon Fehéroroszországról

Az elcsalt választások után másfél héttel a magyar miniszterelnök katonai és gazdasági elemeket is tartalmazó, átfogó uniós geostratégiai tervet szorgalmazott.

  • hvg.hu hvg.hu
Egy EU-csúcs kellett, hogy Orbán Viktor végre megszólaljon Fehéroroszországról

Forrongó Belarusz

Százezrek követelik Európa utolsó diktátorának távozását és új elnökválasztások kiírását azt követően, hogy Aljakszandr Lukasenka a gyanú szerint elcsalt választáson győzött. A belarusz ellenzék a rendszerváltáskor sem tapasztalt tömegeket vitt az utcára. A békés demonstrációkat rendre karhatalmi erővel verték szét, a rohamrendőrök több ezer aktivistát letartóztattak. Kövesse velünk a legújabb fejleményeket!

Másfél hét elteltével tört meg a csend, Orbán Viktor megszólalt a fehérorosz választásokról. A magyar kormány ugyanis eddig meglehetősen hallgatag volt az augusztus 10-ei eredményről, illetve az azóta tartó, halálos áldozatot is követelő tüntetésekről.

Míg az EU több politikusa is elítélte már a napokban a tüntetők elleni brutális erőszakot, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszer néhány nappal később még a keleti partnerséget féltette, majd bejelentette, hogy Magyarország a lengyel álláspontot, vagyis az elnökválasztás megismétlését és a párbeszédet támogatja. (Erről beszélt a hvg.hu-nak adott interjúban a lengyel külügyminiszter-helyettes is.)

Igaz, ekkora már az EU külügyminiszterei is hasonlóban állapodtak meg. Nyilatkozatuk szerint a fehérorosz választások nem minősíthetők sem szabadnak, sem tisztának, és szankciók előkészítésében állapodtak meg, a választásokat követő tiltakozáson részt vevők elleni erőszak elkövetői és a választási eredmények meghamisításáért felelősök ellen.

Orbán Viktor végül a helyzetről tartott rendkívüli uniós csúcs előtt posztolta üzenetét a Facebookon, a Magyar Távirati Irodának pedig a sajtófőnöke nyilatkozott. Havasi Bertalan azt mondta: a kormányfő a csúcs előtt tartott V4-egyeztetésen „ismét kiállt a Fehéroroszország ügyében képviselt lengyel álláspont mellett; az azt követő rendkívüli EU-csúcson pedig katonai és gazdasági elemeket is tartalmazó, átfogó uniós geostratégiai tervet szorgalmazott”.

A magyar miniszterelnök a közlemény szerint azt is világossá tette, hogy Fehéroroszország ügyében a visegrádi országok között egyetértés van; a Lengyelország által képviselt álláspontot a V4-partnerek mindegyike, így Magyarország is a leghatározottabban támogatja.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.