A Magyar Tudományos Akadémia idén júliusban megválasztott elnöke, a neurobiológus Freund Tamás kemény hangvételű levelet írt Palkovics Lászlónak amiatt, hogy az ITM belenyúlt a tudományos pályázatok elbírálásába. A levelet a Klubrádió szerezte meg.
Freund levelében az is szerepel, hogy megdöbbenve értesült arról, hogy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal az egyes alapkutatási pályázatai esetében a szakértői testületek által felállított rangsort megváltoztatta. Legkirívóbb esetként azt hozta fel, hogy miniszteri döntéssel, egy a testület által utolsónak rangsorolt pályázat is támogatást kapott.
Az MTA elnöke arra kérte Palkovics Lászlót, hogy a bizalom helyreállítása érdekében vizsgálja felül az eredeti kollégiumi döntéslisták megváltoztatását.
Múlt hétvégén adta be a lemondását Acsády László, az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) egyik kollégiumának elnöke, miután kiderült, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) átírta a szakmai zsűri javaslatát a támogatásra érdemes kutatói pályázatokról – ilyenre 35 éve nem volt példa.
Az eset óriási felháborodást keltett és a Kádár-rendszerben sem volt arra példa, hogy a minisztérium belenyúljon a tudományos támogatások támogatásáról szóló szakmai döntésbe. Korábban az OTKA tudományterületi kollégiumainak döntését nem változtathatta meg felsőbb szerv.