szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ennyivel csökkent a lemondott államtitkár megtakarítása a legfrissebb vagyonnyilatkozata szerint.

Schadl-Völner-ügy
Máig nem tudjuk pontosan, ki lehet "Tóni, Barbara és Ádám", de legalább azt már sejtjük, hova tűnt Schadl György kisrepülője és luxusautói. Számos kérdőjel maradt még az elmúlt évek legsúlyosabb korrupciós ügyében (amibe a végrehajtói kamara elnöke mellett Völner Pál igazságügyi államtitkár is belebukott), ezeket igyekszünk tisztázni, tartsanak velük!
Friss cikkek a témában

Bár kenőpénzek elfogadásával gyanúsítják, legutóbbi, 2021. decemberi keltezésű vagyonnyilatkozata szerint egy éven belül több mint 10 millió forinttal csökkent Völner Pál megtakarítása. A kormány oldalán olvasható dokumentum szerint a lemondott államtitkárnak tavaly év végén 1,5 millió forint megtakarítása volt részjegyben, a képviselői tiszteletdíj hathavi összegét meghaladó készpénzállományának értéke pedig 2 millió forint volt.

Ehhez képest az utolsó, „rendes” vagyonnyilatkozata, a 2021. januári keltezésű még azt írta, hogy részjegyben 1,8 millió forintja van, készpénze 3,5 millió forint, de ezeken felül van még takarékbetétben elhelyezett megtakarítása is, mégpedig 8,5 millió forint. Vagyis összesen 13 millió 800 ezer forintnyi megtakarítás felett rendelkezett.

Ezen túl tavaly év elején még szolgálati autóként egy Skoda Kodiaqot hajthatott – ez a decemberi dokumentumban már nincs ott. A szolgálati iPhone és laptop viszont decemberig hű társa volt.

Völner havi bruttó fizetése 1 296 300 forintra jött ki, és a nyilatkozat szerint a távozott államtitkárnak más forrásból adóköteles jövedelme nem volt.

Egyéb jövedelme viszont volt, legalábbis az ismert vádak szerint: az ügyészségi indítvány azt írja, rendszeresen, alkalmanként 2–5 millió forintot fogadott el a Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől, Schadl Györgytől, és három év alatt összesen 83 millió forintnyi kenőpénzhez jutott így.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!