Háború Ukrajnában
Több mint ezer napja tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
„Ma telefonon egyeztettem Kijev polgármesterével, Vitalij Klicskóval, akit biztosítottam Budapest támogatásáról” – írta pénteken a Facebookon Karácsony Gergely – „a polgármester üzent a budapestieknek: az oroszok egyik legfontosabb fegyvere a háborúban a propaganda, ne hagyjuk, hogy megvezessen minket”.
Karácsony posztjában külön kitért a Klicsko által is említett orosz propagandára: „a putyini propaganda ordító hazugságait pedig, miszerint a gyilkosságokat az ukránok követték el, műholdfelvételek és lehallgatott orosz katonai kommunikáció alapján már többszörösen megcáfolták”.
„Budapest mindent megtesz, hogy az Ukrajnából érkezett menekültek minél jobb ellátásban részesüljenek, ebben a lakosság és a civil szervezetek segítsége példamutató” – zárta posztját a főpolgármester.