Kétnapos nemzetközi neonáci zenei találkozó zajlott október 11–12-én a csömöri művelődési házban az AntifaInfo Budapest Facebook-oldalon megjelent értesülés szerint. Az oldalon azt írták, hogy a szervezők megpróbálták titokban tartani a helyszínt, de az az egyik olasz fellépő által megosztott fotók alapján beazonosítható volt.
A HVG megkeresésére a csömöri Petőfi Sándor Művelődési Ház igazgatója, Szeltner László közölte: zártkörű születésnapi rendezvényre adták bérbe a kultúrházat, nem volt tudomásuk arról, hogy milyen rendezvényt tartanak ott. Az igazgató a rendezvény napján, késő délután értesült arról, hogy „furcsa kinézetű vendégek” érkeztek, amiről tájékoztatta az önkormányzatot és a rendőrséget.
Az illetékesekkel egyeztetve, zárt körben megtartották az eseményt, fokozott polgárőri és rendőrségi jelenlét mellett, atrocitás nem történt
– közölte Szeltner László, hozzátéve, hogy a jövőben fokozottan ügyelnek arra, hogy hasonló rendezvénynek ne biztosítsanak teret.
Tavaly a Fejér megyei Csókakőn tartottak küzdősportrendezvényként hirdetett eseményt, amelyről a rendőrség közölte, hogy „ténylegesen egy szélsőjobboldali találkozó, melyre várhatóan több száz radikális szimpatizáns érkezik Európa országaiból”. A település polgármestere akkor azt közölte: miután tudomást szerzett a rendezvényről, megkérte a szervezőket, hogy ne tartsák meg azt annak neonáci jellege miatt. A szervezők tagadták, hogy az esemény neonáci lenne, ezért nem tettek eleget a kérésnek.
Megélénkült a nemzeti érdeklődés az 1500 fős Fejér megyei település iránt, miután nemrég ott tartottak egy Budapestről száműzött titkos neonáci találkozót.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.