Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Az egyik személygépkocsiba beszorultak az utasok, őket a tűzoltók szabadították ki a roncsokból.
Egy férfi meghalt, négyen megsérültek péntek este Pécelen, ahol összeütközött egy autóbusz és két személygépkocsi.
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a Budapesti Közlekedési Központ egy autóbusza és két személyautó hajtott egymásba péntek este Pécelen, a Maglódi úton. A buszon öt utas ült, ők elhagyták a helyszínt.
A fővárosi hivatásos tűzoltók a mentőszolgálat munkatársaival közösen kiemelték az egyik összetört autóba beszorult embereket.
A helyszínre több mentőegységet is riasztottak. A baleset következtében egy 40 év körüli férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. A mentők négy férfit, köztük egy súlyos sérültet szállítottak kórházba.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.