szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

A fejlesztés mögött az a Vertán György áll, akinek a lakásában élt Vogel Evelin, és aki munkát adott Varga Juditnak.

Használhatatlan a 444 forrásai szerint az a program, amit a területi védőnőknek kötelező használniuk munkájuk adminisztrálására. A portál szerint a programnak olyan alapvető hiányosságai vannak, melyek egészségügyi kockázatot jelentenek a gyerekekre, sőt, mindemellett még növelik is az adminisztrációs terheket.

A kormány 2013 óta már többször is nekifutott egy egységes védőnői adminisztrációs rendszer bevezetésének, de ezek a próbálkozások balul sültek el. Végül a projekt megvalósult Védőnői Országos Információs Rendszer (VOIR) néven. Ezt a szoftvert 2017 óta lenne kötelező használni a jogszabály szerint, viszont ezt eddig nem kérték számon, mert egyszerűen a program nem volt olyan állapotban, hogy használni lehessen.

A 444 szerint azzal az OKFŐ is képben van, hogy a program nem jó, pont ezért nem erőltették a korábbiakban a használatát. Viszont ez az utóbbi időben megváltozott, már kötelező használni. Az OKFŐ szerint a kötelezővé tétel oka pont az, hogy már 2017 óta mindenkinek ezt a szoftvert kellene használnia. A 444 szerint viszont a gyors kötelezővé tétel mögött több más ok áll, például, hogy a VOIR-t uniós pénzből fejlesztették, a fenntartási időszak viszont idén lezárul, vagyis nem lehet több pályázati pénzt tolni a programba, máshonnan kell rá forrást találni. A kórházak pedig fizetnek a programért.

Azt a portál szerint nem lehet megállapítani nyilvános adatokból pontosan, hogy mennyibe került a VOIR fejlesztése, mivel a kormány 2019-ben központosította az informatikai beszerzéseket. Egy forrásuk arról beszélt, hogy

„magas szinten, az OKFŐ feletti szinten védik a VOIR-t”.

Ennek oka szerintük az lehet, hogy a VOIR fejlesztése mögött Vertán György cége, a Tigra Kft. áll. A Tigra régóta dolgozik a Fidesznek, és kapnak fontos állami megrendeléseket is. Vertán legutóbb azzal került a hírekbe, hogy kiderült, az ő lakásában lakik Vogel Evelin, Magyar Péter volt barátnője, sőt, neki dolgozik a politikus volt felesége, Varga Judit is. Mindez azután derült ki, hogy mindkét nő beszállt Magyar lejáratásába.

Az OKFŐ mindemellett azzal indokolta a VOIR bevezetését, hogy „egységes adatnyilvántartást és egységesített adatszolgáltatást biztosít, ami hosszú távon lehetővé teszi a védőnői munka mennyiségi és szakmai összehangolását”. Erre viszont a 444 szerint az eddigi programok is képesek voltak.

(Címlapképünk archív, illusztráció.)

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!