Bemutatót tartottak a Black Swan hadgyakorlatból Szolnokon
A gyakorlat csütörtöki záróeseményén a „taktikai házban”, illetve a lőtéren volt bemutató, valamint sérültellátást és ejtőernyős ugrást tekinthettek meg a jelenlevők.
A gyakorlat csütörtöki záróeseményén a „taktikai házban”, illetve a lőtéren volt bemutató, valamint sérültellátást és ejtőernyős ugrást tekinthettek meg a jelenlevők.
MTI
Megtévesztheti a fogyasztókat, ami a dobozon szerepel, de biztonsági kockázatot nem jelent a gyógyszer.
hvg.hu
Az ELTE hallgatói valójában nem a kormányközeli vállalkozóról elnevezett ösztöndíjra pályázhatnak.
hvg.hu
Józsefváros különleges helyzetben van, hiszen országosan kormánypárti, helyben ellenzéki győzelem született.
hvg.hu
A világszervezet amiatt aggódik, hogy a magyar Médiatanács szerintük újfent aránytalan intézkedésekkel igyekszik ellehetetleníteni egy független rádióadót.
hvg.hu
Majdnem másfél éve lépett életbe a rendelet, amely miniszteri engedélyhez köti az egyedülállók örökbefogadását, de nemhogy javított, sokkal inkább rontott a helyzeten. A potenciális örökbefogadó szülők közül a legtöbben inkább nem is próbálkoznak, így nagyon sok olyan gyermek marad az állami rendszerben, akik másnak nem kellenek. Novák Katalin leköszönésével az sem világos, egyáltalán ki dönt ezekben az ügyekben.
Mucsi Blanka
A napirendi javaslat szerint az Országgyűlés május 16-i ülésén választják meg Orbán Viktort miniszterelnöknek.
hvg.hu
Két nyomozó szólalt meg a Blikknek. Az egyikük szerint nem alkalmaztak engedélyhez kötött eszközöket, módszereket, míg a másik arról beszélt, hogy a megfigyelések miatt leszerelt.
hvg.hu
Hatalmas küzdelmet folytattak a mentők egy kétéves kislány életéért, akit áramütés ért debreceni otthonában, amikor belenyúlt egy konnektorba.
hvg.hu
A vádhatóság szóvivője szerint több letartóztatási ok is fennáll a gyanúsított esetében.
hvg.hu
Évi maximum 50–60 millió forint költségvetési támogatásra számítanak.
hvg.hu
A hotelt kiürítették a tűzoltók, két ember sérülhetett meg a tűzben.
hvg.hu
A függetlenként induló Schmuck Andort szerdán vette nyilvántartásba a kerületi választási bizottság.
hvg.hu
Az ügyészség két férfit vádol nyilvános rendezvényen elkövetett garázdasággal a tavalyi Eb Hollandia–Csehország-meccsén történtek miatt.
hvg.hu
Mind a teljes népesség, mind a választani tudók körében magasabb lett a kormányoldal támogatottsága.
hvg.hu
Orbán kormányt alakít és van, aki mindig a talpára esik - ez a HVG hetilap ajánlója.
Az autópálya menti kukák mellé gyakran helyeznek ki bútort, hűtőt, háztartási hulladékot, és illegálisan kidobott sitt, elektronikai, de akár veszélyes hulladékot is.
MTI
Amos Hochstein szerint ez európai ügy, amelybe nem avatkoznak bele. Az orosz gázvezetékekről azt mondta: fojtogatják Európát.
hvg.hu
A BKV üzleti partnerei 30-50 százalékos felárat is elkérnek a nyersanyag drágulás és az Ukrajnában zajló háború miatt.
hvg.hu
Munkába tartó rendőr fogta el és vitte be a kapitányságra a körözött férfit.
hvg.hu