Kiugrott debreceni kollégiuma ablakán egy egyetemista
A fiatal belehalt a sérüléseibe.
A szállodahajót vezető Jurij C. bűnügyi felügyelet alá került. Nyomkövetőt kell viselnie, a lakását pedig nem hagyhatja el.
hvg.hu
A budaörsi önkormányzat szerint a város egészségügyi központjában történt fertőzésekről nem tehetnek, mert az egynapos sebészet nem az önkormányzat hanem, az ÁNTSZ felügyelete mellett működik.
hvg.hu
A stressz ellen a tervezést hívjuk segítségül és az űrfilmekből ismert visszaszámolási módszert, hogy a karácsony elstartolása előtt a megfelelő időpontokban, tervszerűen végig mehessünk az ellenőrzőlistán.
Cetelem
Ehelyett őt jelentették végül fel valótlan bejelentés miatt.
hvg.hu
A jogvédő szervezet akár még Csuka Tamás nyugalmazott tábori lelkészt is behívná tanúnak, hogy kiderüljön, igazat írt-e a távirati iroda.
hvg.hu
Az összes tisztségéről lemondott, kilépett a Fidesz–KDNP-frakcióból, és a párttagságát is felfüggesztette.
hvg.hu
A nyugalmazott tábori lelkész szerint ő a Helsinki Bizottságot vette védelmébe a beszédében, az MTI tudósításában pedig kiforgatták a szavait.
hvg.hu
Az édesanyja segítségére siető testvérét is meglőtte.
MTI
Könnyen meg tudunk feledkezni arról, mennyire fontos, hogy lássunk. De gondoljon arra, hogy a környezetéből érkező ingerek 80%-át a szemén keresztül észleli – ezt a tényt ismerve máris felértékelődik ez az egyébként természetesnek tűnő „adottság”.
Optic World
Sms-enként 508 forintért oldják meg a fiatalok problémáit.
hvg.hu
Pénzbírságot, felfüggesztett fogházbüntetést és a munkájuktól való eltiltást kér az ügyészség a Pillangó utcai balesetet okozó metróvezető és forgalomirányító ügyében.
hvg.hu
Egyetlen fővel emelkedett a magyar papok létszáma egy év alatt.
hvg.hu
Kormányhatározattal felülbírálni bíróságot: ez államcsíny-jellegű alkotmánysértés.
Előzetesben már nem maradhatott a Kun-Mediátor Kft. egykori vezetője, de a bűnügyi felügyeletét meghosszabbíthatják.
hvg.hu
A kiadások több mint 30 százalékát még mindig a betegek fizetik.
hvg.hu
Csak január első felében 21-en vesztették életüket kihűlés miatt.
hvg.hu
Lesz, aki az ígért 30 helyett csak 10 százalékos fizetésemelést kap, egyre nagyobb lesz a különbség a gazdag és a szegény helyek bérei között.
hvg.hu
Négy megyében maradt életben a köd miatti figyelmeztetés
hvg.hu
Csuka Tamásnak a málenkij robotról a "civil szervezetek lejárató tevékenysége" jutott eszébe.
hvg.hu
hvg.hu
MTI