Lazán elgáncsolta a Fidesz az óvodai aláírásgyűjtés kivizsgálását

Mindössze 3 „igen” szavazat, 11 „nem” ellenében, 1 tartózkodás mellett – ilyen arányban szavazta le a VIII. kerületi önkormányzat képviselő-testületének kormánypárti többsége, hogy egyáltalán napirendre vegyék a józsefvárosi óvodákban törvénytelenül zajló fideszes aláírásgyűjtést kivizsgáló bizottság ötletét. A polgármester, Sára Botond azzal indokolta, hogy nem támogatják a kérdés tisztázását, hogy ő már levont minden következtetést. Arra is utalt, hogy voltak szankciók, de nem derült ki, mégis kiket büntetett a saját pártját érintő, törvénytelen politikai kampány miatt.

















Készíts interjút egy migránssal! – Lőrincezős aktuálpolitikába fulladt egy gyerekvetélkedő

Készíts interjút egy migránssal arról, miért jó letelepedési kötvényt vásárolnia, ha Magyarországra akar jönni! – ilyen erősen átpolitizált feladatokat is kaptak gyerekek egy hétvégi műveltségi vetélkedőn. De a 10-18 éves versenyzőknek Mészáros Lőrinc bőrébe is bele kellett bújni, hogy amellett érveljenek, miért sikeresebbek az üzletben a Facebook-alapító Zuckerbergnél. Az egyik részvevő csapat kiakadt, ezért a zsűri törölte a leginkább politikai kérdést, amit a vetélkedő szervezője azzal indokolt, hogy a csapból is ez folyik manapság, így kisebbeknek is tudni kell.