Matolcsy és családja 400 milliós álomotthonban piheni ki a nap fáradalmait
Az ingatlanhoz tartozó korábbi hirdetés szerint a Rózsadomb szélén, harapni valóan tiszta levegőben található luxusvilla olyan érzetet kelt, mintha valahol Svájcban vagy a francia Alpok egyik kis falujában lenne az ember. A II. kerületi, háromszintes házba Matolcsy és családja vette be magát a 24.hu információi szerint.
hvg.hu

Tóta W.: A viták ideje nem járt le
Karácsony, Vona, Szél: bármelyikük jobb iskolát csinál, mint az, aki nem mert vitázni.
Március 15-én is kelleni fog az esernyő
Záporokra, zivatarokra van kilátás, helyenként még köd is várható. A hőmérséklet nemigen változik, jellemzően 10-17 fokos maximumokra van kilátás.
hvg.hu

Kósa ezermilliárdnál is több pénz felett rendelkezhetett
A Magyar Nemzet birtokába került, 2013 elején készült állítólagos közjegyzői dokumentum szerint Kósa Lajost megbízta valaki, hogy rendelkezzen egy ezermilliárd forintnak megfelelő összeg felett.
hvg.hu

Bayer Zsolt feljelentette a megölésével fenyegetőző férfit
Egy netes bejegyzésben azt írta a publicistának, hogy mesterlövészpuskával várja majd őt és a békemeneten agyonlövi. Bayer azt mondta, eszébe sem jutott, hogy védelmet kérjen, nem fél kimenni az utcára.
MTI

Forradalomba hívta a diákokat Szél Bernadett
Oktatási vitát szervezett a miniszterelnök-jelölteknek a Független Diákparlament. Meghívták Orbán Viktort is, de a kormányfő nem ment el. Hétfő este így Karácsony Gergely, Szél Bernadett és Vona Gábor vitázott egymással. Szakpolitikai érdek- és értékütköztetés történt úgy a Gödör Klubban, hogy egyszer sem hangzott el olyan agyonhasznált kormányzati toposz, mint a migráns vagy Soros.
Tóth Richárd

Az M1-es felújításáért küzdő csoport alakult, tüntetnének is
Bár hétfőn megkezdődtek az útjavítások az M1-esen, több olyan szakasz is van, ahol áldatlan állapotok uralkodnak: néhol akkora kátyút látni, hogy egy kocsi kereke is eltűnne benne. Ezt elégelte meg néhány autós.
hvg.hu

Lázár: Nem szabad az újságírók elől megfutamodni
Hosszú interjút adott a Promenad.hu-nak a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Lázár János beszélt egyebek mellett az elbukott hódmezővásárhelyi polgármester-választásról, nemzetközileg is híressé vált bécsi videójáról és a kapcsolatról az újságírókkal.
hvg.hu

Nincs gond Kósa Lajos kampányvideójával az NVB szerint
A Nemzeti Választási Bizottság elutasította az azzal kapcsolatban benyújtott kifogást.
MTI

Nem tud fizetni a ruhagyár, több száz család megélhetése került veszélybe
A cég számlájára 150 millió forintos inkasszót jegyzett be az adóhatóság. A fideszes vezetésű önkormányzat szerint a többségi tulajdonosnak kellene rendezni a helyzet, az ügyvezető szerint az viszont csak akkor ad pénzt, ha a cég elavult működési modelljét átalakítják.
hvg.hu

A nap meglepetése: a Fidesz is ott lesz a Békemeneten
Videóban jelentette be a párt kommunikációs igazgatója, hogy ők is együtt vonulnak majd a CÖF-fel.
hvg.hu

Közmunkára ítélték az egymillióval meglépett pénzes postást
Jogerősen háromszáz óra közmunkát kell végeznie a Mátészalkai Járásbíróság ítélete szerint annak a postai kézbesítőnek, aki elsikkasztotta a postai küldeményként rábízott csaknem egymillió forintot.
MTI

Semjén "kiciriblizné", hogy Bayer is mehessen vele vadászni Amerikába
Néhány nappal az után, hogy kiderült, többmilliós értékű vadászatokra járt éveken át Svédországba, Semjén Zsolt a Parlamentben fogadta a Safari Club International elnökét. A miniszterelnök-helyettes, aki egyben az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke is, a találkozóról készült videóban az "ellenzéki médiának" is üzent.
hvg.hu

Újabb ajánlásokat kaszált el az NVB Békés megyében
A döntés ismét az orosházi székhelyű választókerületet érintette.
MTI

Válasz helyett letrágározta a Hír Tv újságíróit Pócs János
A Békemenet kapcsán kérdezte volna a fideszes országgyűlési képviselőt a csatorna riportere, de hiába.
hvg.hu

Felfüggesztették a volt monoki polgármester mentelmi jogát
A Nemzeti Választási Bizottság egyhangú döntéssel vonta meg a mentelmi jogot Szepessy Zsolttól, az Összefogás Párt jelöltjétől.
MTI

Pont a választások előtt lesz ingyenes Mészáros Lőrinc újságja
Két héten át lehet majd fizetés nélkül hozzájutni a Mediaworks gondozta Heves Megyei Hírlaphoz egy most induló akció keretében. Az ingyenes időszak április 3-án kezdődik, mit ad isten, épp a választások előtti hajrában.
hvg.hu

Salgótarjánban 33 jelölt lesz a szavazólapon
Várhatóan itt lesz a legtöbb induló április 8-án.
hvg.hu

Fényes nappal akartak megerőszakolni egy fiatal lányt Borsodban
A 22 éves férfi előbb a nyakánál fogva megragadta, a földre lökte, majd megpróbálta megerőszakolni a lányt. Mindez 15 óra körül történt a Borsod megyei Sajóbábonyban. A férfi ellen most vádemelési javaslattal élt a rendőrség.
hvg.hu
